Rövid, érdekes videókkal felkelteni az érdeklődést a gyógygombák világára, mert tapasztalatból tudjuk, hogy az emberek erről nem nagyon hallottak még, pedig érdemes.
Előbb éljük túl ezt a mostanit, igaz? Ez természetesen igaz, én csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az immunrendszer erősítés elengedhetetlenül fontos. Egy kicsit utánanéztem a XXI. század nagy vírusjárványainak, és azok tanulságainak. Nem rég olvastam egy riportot egy magyar virológus kutatóval, és az alapján azt kell mondanom, hogy a helyzet korántsem rózsás.
COVID 19 vírus
Honnan jönnek újabb, és újabb vírusok?
Nem akarok bővebben kitérni a baktériumok, és a vírusok közötti különbségre, de alapvetően a baktérium egy élőlény, amelynek anyagcseréje van, a vírus pedig felfogható egy palackpostának, amelyik csupán egy üzenetet rejt. Kb annyi van benne, hogy „Add tovább!”. És a sejt, amelyikre a vírus rácsatlakozik, abbahagyja a feladatát, és azon túl csak ennek az üzenetnek a sokszorosításával foglalkozik. Persze ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat. Ilyeténképpen a baktérium megölhető, például antibiotikummal (bár ennek számos negatív hatása van hosszú távon) a vírus pedig nem.
A vírus ellen a leghatékonyabb védelem, az immunrendszer erősítése. Mégpedig azért, mert a baktériumok is hajlamosak a mutációra, de a vírusnak ez az egyik legtermészetesebb tulajdonsága. Például az a COVID-19, ami 2020 márciusában Európában fertőz, már nem azonos 100%-ig azzal, ami 2019 decemberében a Wuhan-i piacon az első fertőzéseket okozta. Tehát újra és újra számíthat az emberiség új, mutálódott vírusokra, amelyek már nem reagálnak a korábbi vakcinákra. Ezért az immunrendszerünkre vagyunk kénytelenek hagyatkozni.
Miért szükséges az immunrendszer erősítés?
Hogyan is működik az immunrendszer? Én nagyon leegyszerűsítve, és a palackposta hasonlatnál maradva úgy képzelem el, hogy a szervezetünkben az információátadás ilyen úszkáló palackpostával történik. Minden palack más alakú, vagy ha úgy tetszik más a címkéje. Az immunrendszer figyelmezteti a sejteket folyamatosan arra, hogy milyen címkéje van annak a palacknak, amit nem szabad kihalászni.
A vírusos palackokat például. Ha valaki kap egy védőoltást, akkor gyakorlatilag közlik az immunrendszerrel, hogy milyen a veszélyes palackok címkéje. Amikor azonban egy vírus mutálódik, akkor lecseréli a címkéjét. Így már a védőoltás nem véd ellene. Az immunrendszer azonban képes saját maga is rájönni arra, hogy melyek a veszélyes címkés palackok. Hiába mutálódik a vírus, ha az immunrendszer „gyors észjárású”, nem fog ki rajta. De nevezhetjük ezt versenyfutásnak is. Ha a vírus fut gyorsabban, akkor meghalunk. Ha az immunrendszer, akkor túlélünk. Amikor azt mondjuk, hogy immunrendszer erősítés, akkor arra gondolunk, hogy „doppingoljuk” az immunrendszerünket a jó cél érdekében. És ebben a „sportágban” szerencsére szabad doppingolni.
Vírusjárványok a XXI. században
Spanyolnátha
Haladjunk időrendben! A legismertebb, koronavírus fajta által okozott világjárvány, a spanyolnátha volt, amely 1918-ban söpört végig a világon. 500 millió embert betegített meg, és 50 millióra tehető a halálos áldozatok száma.
H5N1
1997-ben az influenza egy új típusa okozta több ember halálát a Távol-Keleten. Ez volt a H5N1, amely halálozási rátája 60 százalék volt! Vagyis aki elkapta, nagyobb valószínűséggel halt bele, minthogy életben maradt volna. A vírusra ugyanakkor a szélesebb közvélemény alig emlékszik, megmaradt helyi jelentőségű, elszigetelt és kevés embert érintő járványnak.
SARS
A koronavírus kifejezést a világ először a 2002-2003-as SARS járvány kapcsán ismerte meg. A vírus Kínából indult, 37 országban jelent meg, és összesen 8096 megbetegedést okozott. A betegek 9,6 százaléka, összesen 774 ember halt meg.
Dengue-láz
A Dengue-láz egy szúnyogok által terjesztett fertőző megbetegedés. A lázat már 1779 óta ismerték, de 2003 és 2012 között voltak nagyobb fertőzések. A láz összesen 110 országban fordult elő, évente 50-100 millió ember kapja el, fél millió ember kerül miatta kórházba, és 12-25 ezer ember hal bele.
H1N1
2009-ben addig nem látott influenzajárvány söpört végig a világon. Az „A típusú”, H1N1 altípusú vírustörzs egyaránt tartalmazta a sertés-, madár- és emberi influenza génjeit, és Mexikóból indult útnak. A WHO adatai alapján 214 országban, 60 millió ember betegedett meg, de a halottak száma kevesebb, mint 300 ezer volt. Magyarországon 1915 ember fertőződött meg, és a vírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 70 volt.
MERS
Egy kevésbé ismert koronavírus fajta a MERS, 2012-ben bukkant fel először egy szaudi férfiban. Összesen 27 országban jelent meg, a WHO összesítése szerint 2494 volt a fertőzöttek száma, akik közül 858-an haltak meg, ami 34,4 %-os halálozási ráta. A MERS egy kifejezetten halálos vírus volt.
Ebola
A 2014-es Ebola járvány óriási pusztítást végzett Afrika nyugati részén, ahol összesen 28 639 ember kapta el a betegséget, és több mint 11 ezer ember meg is halt.
Influenza
2016-17 telén halálos influenzajárvány pusztított Magyarországon, tízezer emberrel több halt meg, mint az előző télen. Nem volt pánik, nem volt karantén, de ez a halálozási szám 40%-os emelkedést mutat. 2018-19 telén ez „csupán” 20%-os emelkedés volt, de ezt ismét csak a statisztikusok észlelték utólag.
COVID 19
Jelenleg is tomboló vírusjárvány, a halálozási arányt most 2% körül becsülik, de végleges adatokat csak a járvány végeztével, utólag lehet majd kiszámolni. A hosszú lappangási idő miatt nagyon gyorsan terjed, és az egészségügyi rendszer összeomlásával fenyeget minden országban.
Vírusjárvány
Mi a tanulság?
Ahogy látod, a vírusok nem pusztulnak ki. Ha találnak is ellenük védőoltást, az csak addig ér valamit, amíg a vírus nem mutálódik. Márpedig a vírusok mutálódnak. A szakértő szerint egyre ellenállóbbak lesznek, vagyis egyre durvább vírusok megjelenésére kell számítanunk. Nem rég olvastam, hogy a Bill Gates alapítvány támogat olyan cégeket, amelyeknek vírus patentjei, vírus szabadalmai vannak! Ezt nem is értem. Vannak cégek, amelyek vírusokat találnak fel?! Nem tudtam mi hiányzott…
Én általában nem kívülről várom a segítséget, hanem igyekszem saját magam megoldani a gondjaimat. Például jobban bízom az immunrendszeremben, mint a tudósokban, akik majd előállnak a megfelelő vakcinával. Ezért fontos a számomra az immunrendszer erősítés, lehetőleg természetes úton. A különböző, agyonreklámozott immunerősítő gyógyszerekben nem bízom. Utálom azt érezni, hogy becsapnak. Olyan információknak vagyok a birtokában, amelyeket nem lehet véletlenül megszerezni. Ezeket soha nem fogja bemondani sem a tv, sem a rádió. És teljes mellszélességgel kiállok azok mellett a termékek mellett, amelyeket naponta fogyasztok, mert tudom, amit tudok.
Ha kíváncsi vagy az ezzel kapcsolatos információkra, szívesen tájékoztatlak. Végül is nem titkosak, csak nem forog(hat)nak közszájon. 🙂
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
Ha cukor nélkül, de mégis lágyabban szereted a kávét, akkor ez egy jó választás Neked.
1 zacskó kávé szénhidrát tartalma 8,6 g, ebből cukor 6,1 g. Ez a növényi eredetű tejszín természétes szénhidrát tartalma. Cukorbetegek ennek megfelelően alakítsák diétájukat. Ha teljesen cukormentes kávét szeretnének, akkor a DXN Black Coffee-t ajánljuk.
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
Kávékrémpor (56%) [glükóz szirup, növényi zsiradék (részben hidrogénezett pálmaolaj), stabilizátorok: dikálium-hidrogén-foszfát E340(ii), pentanátrium-trifoszfát E451(i), nátrium-kazeinát (tejfehérje), emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei E471, zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav észterei E472e, színezék: béta-karotin E160a] cukor, instant kávépor (12%), Ganoderma-kivonat (2%)
12 tasak x 28 gr
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
A DXN White Coffee Zhino a cappuccino rajongóinak az új kedvence lesz. A kiváló minőségű instant kávé, kávékrémpor és a Ganoderma-kivonat harmonikus keveréke, melyet egy selymes lágy habréteg koronáz. A legjobb dolog egy csésze DXN White Coffe Zhino-ban, hogy egyszerre krémesen sűrű, mégis kellemesen légies. A DXN új, hívogató illatú kávékülönlegessége, az eredeti olasz cappuccino aromáját idézi.
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
Kávékrémpor (44,05%) [glükóz szirup, növényi zsiradék (részben hidrogénezett pálmaolaj), stabilizátorok: dikálium-hidrogén-foszfát E340(ii), pentanátrium-trifoszfát E451(i), nátrium-kazeinát (tejfehérje), emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei E471, zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav észterei E472e, színezék: béta-karotin E160a], nádcukor, instant kávépor (14,68%), Maca (Lepidium meyenii) por (0,15%)
20 db 21 g-os kávé tasak
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
nádcukor, kávékrémpor (40%) [glükóz szirup, növényi zsiradék (részben hidrogénezett pálmaolaj), stabilizátorok: dikálium-hidrogén-foszfát E340(ii), pentanátrium-trifoszfát E451(i), nátrium-kazeinát (tejfehérje), emulgeálószerek: zsírsavak mono- és digliceridjei E471, zsírsavak mono- és digliceridjeinek mono- és diacetil-borkősav észterei E472e, színezék: béta-karotin E160a], instant kávépor (13%), ginszeng (Panax ginseng) por (1%), Maca (Lepidium meyenii) por (0,5%), Ganoderma-kivonat (0,5%)
20 db 21 g-os kávé tasak
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
A DXN Reishi Gano tea nemcsak egy fekete tea előnyös tulajdonságaival rendelkezik, kiváló minőségű Ganoderma-kivonatot is adtunk hozzá. Igazán karakteres íze van. Nem tartalmaz tartósítószert, mesterséges ízesítőanyagokat, színezékeket sem egyéb adalékanyagot. Egy filterrel egy egész liter tea készíthető.
A Spica tea négy különböző gyógynövény, közönséges gyíkfű, egzotikus ízű mandarinhéj, frissítő mentalevél és édesgyökér, valamint Ganoderma gomba keveréke. Nem tartalmaz koffeint, tartósítószert, mesterséges aromákat, színezékeket vagy egyéb adalékokat.
Megjegyzés: a növényi tejpor zsírtartalma miatt kénytelek vagyunk emulgeáló szert is beletenni, különben gusztustalan fehér pontok úszkálnának a kávéban, lévén a zsír nem oldódik a vízben.
A legegyszerűbb, ha megrendeled a webáruházunkból. Megveheted kiskereskedelmi áron is, az 25%-kal drágább, de ha ingyenesen regisztrálod magad törzsvásárlónak, máris jogosult vagy a nagykereskedelmi árra.
Ez a regisztráció:
ingyenes
kötelezettségektől mentes
és 25% árengedményt biztosít a kiskereskedelmi árhoz képest.
Mi NEM történik, ha regisztrált törzsvásárló leszel?
Senki nem fog zaklatni azzal, hogy vásárolj!
Senki nem fog zaklatni azzal, hogy ajánld másoknak a termékeket.
Semmilyen kötelezettséget nem vállalsz semmi féle tevékenységre.
Mi fog történni, ha regisztrált törzsvásárló leszel?
Azonnal 25% árengedményt kapsz minden vásárlásodból.
Ha kérdésed van, esetleg konkrét egészségügyi panaszra szeretnél tanácsot, segítünk. Nagy tapasztalattal rendelkező terapeuták segítik a munkánkat.
Ha elégedett vagy, és másnak is ajánlod a termékeket, egyre olcsóbb lesz a te adagod.
Minden üzenetre válaszolunk, kérjük ellenőrizd a spam mappádat is!
Azt gondolod, hogy ezeket nem engedheted meg magadnak?
Mi emberek azt tanuljuk meg az életünk során, hogy ne álmodozzunk, felejtsük el a vágyainkat, és guggoljunk szépen a mérce alá. Ezért ez az első reakció, hogy: "Nekem ennyi pénzem nincs erre!" És keresünk tovább valami még olcsóbbat, nem baj, ha nem olyan jó.
De lesznek néhányan, akik hajlandóak segíteni saját magukon, ráadásul úgy, hogy másoknak segítenek. Pont úgy, ahogy Münchausen báró kihúzta saját magát a mocsárból, a hajánál fogva. Igenis - a mesével ellentétben - tudsz segíteni magadon, ha akarsz. Ezeknek a kiváló termékeknek a tovább ajánlásával csökkentheted a saját szükségleted árát. Egészen a nulláig.
Te döntöd el, hogy tovább szenvedsz, vagy nem vársz másokra, hanem segítesz magadon.
Miért higgy nekünk?
Bojtos-Sváb Csilla, és Bojtos Zoltán a nevünk, és 2011 óta foglalkozunk ezekkel a termékekkel. Ez alatt az idő alatt számtalan tapasztalat gyűjtöttünk össze. A legszebb élmény az, amikor segíteni tudunk olyanoknak, akik szkeptikusak voltak az elején. Az a missziónk, hogy valódi megoldásokat mutassunk az embereknek arra, hogyan őrizhetik meg az egészségüket, helyes táplálkozással, és helyes életmóddal.
Arra biztatunk minden tudatosan gondolkodó embert, hogy tegyen egy próbát, és tapasztalja meg saját maga, hogy mire képesek ezek a kiváló termékek. Bárki bármit is mond, a saját tapasztalat számít csak. És nincs is annál jobb érzés, mint amikor segíteni tudunk egy szenvedőn.
Sokan az instant kávét gyengébb minőségűnek tartják, mint a frissen darált kávéból a „kotyogóban” lefőzött társát. De hogyan is készül pontosan az instant kávé? A válasz talán meg fog lepni. Az instant kávé nem más, mint a frissen lefőzött kávé, amiből hideg szárítással egy szempillantás alatt kivonták a vizet. Vagyis ha ezt a vizet visszaadjuk neki, újra megkapjuk a frissen lefőzött, és csábítóan illatozó italt. Vagyis igazából nincs különbség.
Figyelmeztetés
A kávéfogyasztás nem helyettesíti az alvást, ahogy a ganodermás kávé fogyasztása sem helyettesíti a változatos étrendet és az egészséges életmódot! A ganodermás kávék nem gyógyhatású készítmények, hanem élelmiszerek. A táplálkozásunk nagyon sokat számít az egészségünkben, ezért fontos olyan termékeket fogyasztanunk, amik természetesek, hasznos tápanyagokat tartalmaznak, és nem tartalmaznak a szervezetünkre káros anyagokat.
Megdöbbentő cikket olvastam a napokban arról, hogy a magyarok milyen irdatlan nagy összegeket költenek gyógyszerre.
A cikk szerint 2016-ban havi szinten 10.000.000.000 azaz tízmilliárd forintot költöttünk vényköteles gyógyszerekre. A legtöbb gyógyszert a szív-és érrendszeri betegségekre írják fel az orvosok!
Korosztályos bontásban a hatvanöt – hatvankilenc év közöttiek költenek legtöbbet gyógyszerre. A vezető szív és érrendszeri betegségek tekintetében ez a korosztály tavaly több mint 35 milliárd forintot költött gyógyszerre!
A szív és érrendszeri betegségek ellen szedett gyógyszerek mögött ott sorakoznak a vércukorszint csökkentő készítmények, a véralvadásgátlók, a különböző légúti megbetegedések (COPD, asztma) kezelésére használt szerek és a daganatellenes készítmények.
Tényleg ilyen rossz a helyzet?
Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy valóban ennyi a beteg ember napjainkban. Mindenki saját helyzetéből indul ki. Egészséges családból származom. Az én nagyanyám biztosan rontja a statisztikákat, mert a közel kilencven évével csak egyfajta gyógyszert szed, vérnyomásra. Anyukám, aki a fent említett 65-69 éves korosztályba tartozik, szintén csak egyfajta gyógyszert szed, és azt sem állandó jelleggel. Én, túl a negyvenen, semmiféle gyógyszert nem szedek, és nem is áll szándékomban.
Abból a pénzből, amit gyógyszerre költenék, inkább vitaminokat ésétrend-kiegészítőket veszek, mert egy valami biztos: AZ EGÉSZSÉGE ÁRÁT MINDENKI MEGFIZETI, ahogy a betegség ára is megfizetésre kerül. Csak az nem mindegy, hogy milyen formában!
Igen, az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére KÖLTENI KELL. De az emberek többsége sajnos megvárja, amíg beüt a baj, aztán rohangál fűhöz-fához. Keresi az azonnali megoldást, és akkor már nem számít a pénz. Kerül, amibe kerül, csak hasson.
Na, ez az a hozzáállás, amit nem tudok megérteni. Ha van egy család, ahol a családtagok tudják, hogy hajlamosak valamiféle betegségre, akkor MIÉRT NEM KEZDIK EL IDŐBEN megtenni a szükséges óvintézkedéseket? Például úgy, hogy étrend-kiegészítőket szednek?
Javítanád a statisztikát?
Akkor például, a szív és érrendszeri betegségek esetében a ganodermát (másik nevén a pecsétviaszgombát) lehet kipróbálni. Három hónapig mondjuk. Mert ez az az időszak, amire az összes vörösvérsejtünk lecserélődik. Ez az az időszak, ami után már orvosilag is mérhető eredmények születhetnek. Három hónap ez esetben egy kúrának felel meg.
Ganoterápia „Ha a jövő orvosai nem lesznek táplálkozási szakemberek, akkor a táplálkozási szakemberek lesznek a jövő orvosai.” A ganoterápia alapelve A ganoterápia egy holisztikus gyógyítási mód. Ez a megközelítés teljesen eltér attól, amit már a nagyszüleinknek is...
Immunrendszer erősítés természetes módon Te felkészültél a következő vírusjárványra? Előbb éljük túl ezt a mostanit, igaz? Ez természetesen igaz, én csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az immunrendszer erősítés elengedhetetlenül fontos. Egy kicsit...
A fermentált élelmiszerek nagyon értékesek. A fermentáció, más néven tejsavas erjedés során, nagyon sok hasznos enzim keletkezik. Az enzimek a szervezetünk bio katalizátorai, amelyek nélkül nagyon sok folyamat, ami a szervezet kifogástalan működéséhez elengedhetetlen,...
A süngomba klinikai felhasználása A közelmúlban megjelent összefoglaló alapján, amely a Supplements in Review-ban jelent meg angolul. A cikk eddig nem közismert klinikai vizsgálatok alapján ismerteti a süngomba (oroszlánsörény gomba) degeneratív igedi betegségek...
A betegség ára 35 milliárd forint Megdöbbentő cikket olvastam a napokban arról, hogy a magyarok milyen irdatlan nagy összegeket költenek gyógyszerre. A cikk szerint 2016-ban havi szinten 10.000.000.000 azaz tízmilliárd forintot költöttünk vényköteles...
Spirulina - Melyiket válasszuk? Egyre több egészségesen táplálkozó embertársunk tudja, hogy mi az a kék-zöld alga, vagy másik nevén a spirulina. Gyógynövényboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban is lehet találkozni spirulina készítményekkel, és a választék egyre...
Enzimital készítése házilag Az enzimek biokatalizátorok, amelyek gyakorlatilag az összes kémiai reakcióban részt vesznek, ami a szervezetünkben történik. Az immunrendszer szabályozásában van nagy szerepük, vitalizálják a szervezetet. A...
Az egészséges táplálkozás Egészséges táplálkozás nélkül nincs egészség. Az emberiség általános egészségi állapota arra enged következtetni, hogy a szokásos táplálék nem egészséges, és hogy egészséges táplálék nélkül lehetetlen a teljes egészség. De mit is nevezünk...
A szerves germánium csodái Amit az orvosod még soha nem mondott neked (Vagy, ha mégis, akkor kiváló az orvosod. Nehogy lecseréld!) Tudtad, hogy létezik Japánban egy germánium klinika, ahol a 70-es, 80-as években Dr. Asai szinte futószalagon mentette meg a...
A minőségi étrend fontossága 5 ok, amiért létfontosságú minőségi étrend-kiegészítőt szednünk a XXI. században Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kapnak táplálkozásunkban az étrend-kiegészítők. Örvendetes módon egyre több ember odafigyel a minőségi étrend...
Hogyan működik a gyógyulás folyamata? Mi segít igazán? Szeretnéd legyőzni, megelőzni a betegségeket? Szeretnél összhangban lenni a testeddel? Szerinted 10 emberből 9 mit tesz, ha megfájdul a feje? Persze, bevesz egy fájdalomcsillapítót. Mit tesz, ha ledönti lábáról az...
Pajzsmirigy betegség Egy elégedett törzsvásárlóval folytatott levelezésemből idézek. Erika pajzsmirigy betegségére keresett és talált gyógymódot. A történet egy levéllel kezdődött: „Tisztelt Cím! A problémám a pajzsmirigy betegség. Ha tudna nekem választ adni...
Vérnyomásmérés - helyesen A Magyar Hypertonia Társaság ajánlásai alapján A szabályok a következők: Egyetlen vérnyomásmérés alapján senkit sem szabad magas vérnyomásos betegnek minősíteni! Mielőtt megmérjük a vérnyomást, meg kell győződnünk arról, hogy az...
Az immunrendszer erősítés szerepe. A Johns Hopkins Kutatóintézet végre nyíltam beszél a rák alternatív gyógyításáról. Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének, a Johns Hopkins...
Ganoterápiás szeminárium 2013. szeptember 15, Bécs, Millennium City Ganoterápiás szakszeminárium, Jane Yau malajziai ganoterapeuta vezetésével. Már reggel rosszul indult a dolog, mert Jane meg volt fázva, és alig volt hangja. Még viccelődtünk is azzal, hogy...
Miért nem lesz gyógyítható a rák? Mekkora üzlet a rák kezelése tulajdonképpen? Ezzel a címmel olvastam egy cikket a napokban. Nem lepett meg nagyon, hogy a gyógyszeres kezelések milliárdokat hoznak a gyógyszergyáraknak. A statisztikák szerint ma minden harmadik...
Bizalom kérdése Számodra ki a hiteles? A bizalom nagyon fontos, ez tény. Te bízol a gyógyszerekben? Szíved joga, nem kívánlak ettől eltántorítani, de tedd próbára a hitedet. Gondolkozz el a következőkön! Gyógyszerek kutatni, és gyártani, egy vállalkozás, ugye?...
Mellékhatások Egy döbbenetes lista egy gyógyszer mellékhatásairól. Véletlenül a kezembe akadt a régi gyógyszerem használati útmutatója, amit magas vérnyomásra szedtem. Kiírtam belőle azokat a mellékhatásokat, amiknek az előfordulási esélye „sűrű"....
Étrend kiegészítő vagy gyógyszer? Előbb-utóbb törzsvásárló leszel, de nem mindegy hol. 5 éve még nem tudtam, mi az az étrend kiegészítő, de egy ideje arra jöttem rá, hogy három választásunk van az életben. Fiatalon meghalunk, ezért nincs elég idő a betegségek...
Drasztikusan csökken az élelmiszernövények tápanyag tartalma! Már a paprika sem a régi Ha azon kevesek közé tartozol, akik nem csak húson, és szénhidráton él, hanem sok zöldséget és gyümölcsöt is fogyaszt, azt gondolod, hogy elégedetten hátradőlhetsz a karosszékedben....
A ganoderma hatásai Vérnyomás okozta nyak- és fejfájás (Mr. Isao Tani, Institute of Medical Research, Kinki University) A kutatási alanyok magas ill. alacsony vérnyomásra panaszkodó páciensek voltak, akik jelentős javulást tapasztaltak a Ganoderma fogyasztása során.Az...
A pecsétviaszgomba magyar vonatkozású kutatásai Professzor Dr. Fachet József, az MTA orvostudományok doktora, rákkutató, immunológus,Varga Gábor Dipl.-Kfm. Munich School of Management der Ludwig-Maximilians-Universität München A pecsétviasz gomba hatóanyagai...
Tanulmány A ganoderma hatásának tudományos alapjai: A kiterjedt szakirodalom szerint elsősorban máj-, tüdő-, gyomor-, bél-, prosztatarák és bizonyos leukémia féleségek esetében került sor olyan vizsgálatokra, amelyek alapján, főleg a távol-keleti országokban (Kína,...
(Vagy, ha mégis, akkor kiváló az orvosod. Nehogy lecseréld!)
Tudtad, hogy létezik Japánban egy germánium klinika, ahol a 70-es, 80-as években Dr. Asai szinte futószalagon mentette meg a gyógyíthatatlannak tartott betegeket? Képzeld el, hogy Japánban azok a páciensek, akiknél fennáll a szívroham veszélye, szerves germánium oldatot hordanak magunknál. Mit gondolsz minek? A szerves germániumot nyugodtan nevezhetnénk életelixírnek is, amit a középkorban az alkimisták annyira kerestek. Mégis, jelenleg sincs olyan gyógyszer, ami tartalmazná ezt az elemet. Ezek az információk magyar nyelven csak itt olvashatók. Máshol csak németül, és angolul érhetők el. Ha jól beszéled valamelyik nyelvet, Dr. Asai könyvét az Amazonon megrendelheted, már nincs betiltva. De a szerves germániumot Európában legálisan, nem tudod beszerezni. Az okokról kérdezd a háziorvosodat, a gyógyszerészedet, vagy az egészségügyi minisztert. Talán nem is annyira meglepő, de az ismert gyógynövények az átlagnál nagyobb koncentrációban tartalmazzák.
A teljesség igénye nélkül néhány ismertebb növény szerves germánium tartalma:
Ganoderma: 800-2000 ppm*
ginzeng: 250-320 ppm
fokhagyma: 754 ppm
aloe vera: 77 ppm
*(parts per million = az egész milliomod része)
Az életelixír története
Az alkimisták a középkorban az életelixírt keresték, mindhiába. Pedig mindig is itt volt körülöttünk. Dimitrij Mengyelejev, a periódusos rendszer megalkotója megjósolta a létezését, és eka-szilicium néven fel is vezette a táblázatára. De a nevét mégis az igazi megtalálójától, Clemens Winkler, német tudóstól kapta, aki germániumnak nevezte el. Ez 1886-ban történt. 1947-ig nem keltett különösebb figyelmet, amikor is az elektronikai ipar felfedezte, és használni kezdte a germániumot diódagyártásra. A germánium ugyanis félvezető. Nem vezeti olyan jól az elektromosságot, mint a fémek, viszont szigetelőanyagnak sem használható. Ezek alapján talán azt gondolnád, hogy semmire sem jó. Van viszont egy különleges tulajdonsága. Ha egy germánium atomot megközelít egy másik atom, a germánium egyik elektronja, ami az atommag körül kering, átugrik, és helyén egy pozitív töltésű lyuk keletkezik. Ez aztán a környezetéből negatív töltésű ionokat vonz magához, hogy helyreálljon az egyensúly. Ez a tulajdonság életeket képes megmenteni. Rögtön elmondom, hogy hogyan, de előbb lássuk, hogy Dr. Asai, japán tudós hogyan vélekedik a betegségek okairól.
A betegségek okai
Dr. Kazuhiko Asai japán kutató, sokáig tiltólistán lévő könyvében azt állítja, hogy minden betegség visszavezethető oxigénhiányra. Vagyis, ha egy sejt nem kap elegendő oxigént a kifogástalan működéséhez, akkor hibásan kezd el működni. Ha bármilyen egészségügyi probléma okait elemzed, és egyre mélyebbre ásol, el fogsz jutni oda, hogy a sejtek kevesebb oxigénhez jutnak annál, mint amennyire szükségük van. Olyan ez, mint ha egy háztartásban egyre több fogyasztót kapcsolnál be. Egyre több áramra van szükség, a villanyóra egyre gyorsabban pörög. Mindaddig, amíg van elég áram. De mi történik, ha a feszültség ingadozni kezd? Pislognak a lámpák, nem hűt rendesen a fagyasztó. Pontosan ez történik a sejtjeinkkel is. Ha akadozik az oxigénellátás, nem tudnak rendesen működni.
A szerves germánium működési elve
Patológiailag bizonyított, hogy a germánium rákapcsolódik a vörös vértestekre, ami által a vér több oxigént képes szállítani. A biokémiai folyamatokban pedig átveszi az oxigén szerepét, ezáltal is csökkenti az oxigénhiányt. Azokon a területeken pedig, ahol átmenetileg oxigénhiányos környezet van, a germánium energetizálni tudja a sejteket, nagy elektromos potenciáljának köszönhetően. Érdekes módon ezt érezni is lehet. Nagyon sok beteg arról számolt be az orvosnak, hogy amikor megitta a szerves germánium oldatot, különös meleg bizsergést érzett a testében.
Nem fogod elhinni, pedig igaz! Ha egy teljesen lemerült autóakkumulátorba germánium oldatot öntünk, az autó azonnal indítható. Ez tudományosan nehezen megmagyarázható, de egészen biztosan annak köszönhető, hogy az akkumulátor feltöltődik a szerves germánium elektromos potenciálja által.
Dr. Asai azt tapasztalta, hogy a szerves germánium a legkülönbözőbb betegségek, de különösen az úgynevezett civilizációs betegségek esetén hatásos. Legyen az a szív, és érrendszer, vagy a mozgásszervek betegsége, esetleg az idegrendszerrel összefüggő probléma, mint a Parkinson, az Alzheimer, vagy a szklerózis multiplex. A legcsodálatosabb az benne, hogy könnyedén hozott enyhülést olyan esetekben is, ahol a gyógyszeres kezelés alig volt eredményes. Ezért aztán Dr. Asai, aki vallásos ember volt, egy kicsit nem is eviláginak, Isten ajándékának tartotta ezt az elemet. Ráadásul egereken végzett klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a szedésével jelentősen lelassul az öregedés folyamata.
Rákos betegek kezelése szerves germániummal
Dr. Asai a tüdőráktól kezdve a leukémiáig a legkülönbözőbb rákos betegeket kezelte a klinikáján tömény szerves germánium oldattal, sikerrel. Rendkívül hatékony volt a kezelése az áttétek kialakulása ellen is. Rákos áttétek úgy alakulnak ki, hogy a véráramban, vagy a nyirokkeringésben a daganatról leszakadó, és vándorló rákos sejtcsoportok megtapadnak valahol, és elindul a burjánzás. A doktor azt figyelte meg, hogy a germánium jelenlétében ezek a sejtek nem tapadnak le sehol, így nem alakul ki áttét. A rákos sejtcsoportok tovább úsznak a véráramban egészen a kapillárisokig, ahol oxidálódnak, és megsemmisülnek. Dr. Asai maga is megküzdött a gégerákkal. Megoperálták, és utána egy hónapos szerves germánium kezelés után nyoma sem maradt rákos sejteknek a testében. Kemoterápia természetesen szóba sem jöhetett nála. 🙂
Hipertónia
Korunk népbetegsége, a néma gyilkos. A magas vérnyomás kezelésére nem létezik olyan modern gyógyszer, aminek nincs mellékhatása. A szerves germánium csak a normális értékig csökkenti a vérnyomást, soha az alá, és még extrém magas dózisban adagolva sincs mellékhatása.
A szerves germánium, mint méregtelenítő
És van még egy nagyon fontos tulajdonsága. Mivel félvezető, és nem fém, nem gyűlik össze a szervezetben, hanem 20-30 órán belül kiürül. Ez különösen abban az esetben hasznos, amikor az évtizedek alatt, a környezetünkből felvett nehézfémek kitakarításáról van szó. Ezek az anyagok, például az ólom, a higany, a kadmium azért veszélyesek, mert hosszú idő alatt akkora mennyiségben gyűlnek össze a szervezetben, ami már mérgezést okoz. A szerves germánium magához köti a nehézfémeket, megtisztítja a vért, és segít visszaállítani a helyes kémhatását. Majd a hozzá kapcsolódott káros anyagokkal együtt távozik a szervezetből. Ez a legnagyobb előnye a hagyományos gyógyszerekkel szemben, hogy nyom nélkül kiürül a szervezetből, nem marad vissza semmi, ami mellékhatást okozhatna.
Néhány konkrét eset
Stroke:
Dr. Asai egyik szomszédja sztrókot kapott, és eszméletét vesztette. Az ügyeletes orvos nem tudott neki oxigént adni, csak széttárta a kezét. (A 70-es években járunk.) Szerencsére a beteg fia átszaladt Dr. Asai-hoz, akinek sikerült a szájába önteni szerves germánium oldatot. Hogy utána mi történt? Töltsd le az erről szóló ingyenes e-könyvet, és tudj meg többet!
Kisagysorvadás:
Egy 25 éves asszonynál nehézségek jelentkeztek a beszédben, és a mozgáskoordinációban. 3 év alatt a tünetek tovább súlyosbodtak. Végtagremegés, fülzúgás, végül már nem tudott járni sem. Az orvosok a kisagy degenerációjára gondoltak, de nem jöttek rá, hogy azt mi okozza, így segíteni sem tudtak. Ő is eljutott Dr. Asaihoz. Folytatás, és még több eset az e-könyvben.
Honnan lehet beszerezni?
Van egy jó, és van egy rossz hírem. A rossz hír az, hogy az eredeti Ge 132-t, a germanium-karboxil-etil-szeskviroxidot csak Japánban árulják, és a jogszabályok tiltják a behozatalát ide. Ez a cég weboldala, ha olvasod a japán írásjeleket. //ge132asai.jp Találtam egy olyan forrást, ahol gyógyszer, és vitamingyárak vásárolhatnak. //www.germanium.net Egy kiló belőle 788.963 Ft. A másik készítményt, a sanumgermánt Németországban gyártják, de nincs ott engedélyezve. Ezért a gyártó cég honlapján megnézheted, de meg nem rendelheted. //www.sanum.com
A háziorvosod valószínűleg soha nem hallott róla, de különben sem tudna neked adni. A jó hír az, hogy a természetben a ganoderma gomba tartalmazza a legnagyobb töménységben. Talán ez is az oka annak, hogy annyira hatásos. Én azt javaslom, hogy fogyaszd addig, amíg nincs baj, mert megelőzésképpen kevesebb is elég belőle. Vedd fel velem a kapcsolatot most, hogy megtudd, hogyan juthatsz hozzá. Oszd meg a cikket, hogy mindenki megtudja!
Ajándék e-book a szerves germániumról.
Íratkozz fel a terméktapasztalatos hírlevélsorozatunkra, és egy letölthető e-könyvet küldünk ajándékba a szerves germániumról.
Ganoterápia „Ha a jövő orvosai nem lesznek táplálkozási szakemberek, akkor a táplálkozási szakemberek lesznek a jövő orvosai.” A ganoterápia alapelve A ganoterápia egy holisztikus gyógyítási mód. Ez a megközelítés teljesen eltér attól, amit már a nagyszüleinknek is...
Immunrendszer erősítés természetes módon Te felkészültél a következő vírusjárványra? Előbb éljük túl ezt a mostanit, igaz? Ez természetesen igaz, én csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az immunrendszer erősítés elengedhetetlenül fontos. Egy kicsit...
A fermentált élelmiszerek nagyon értékesek. A fermentáció, más néven tejsavas erjedés során, nagyon sok hasznos enzim keletkezik. Az enzimek a szervezetünk bio katalizátorai, amelyek nélkül nagyon sok folyamat, ami a szervezet kifogástalan működéséhez elengedhetetlen,...
A süngomba klinikai felhasználása A közelmúlban megjelent összefoglaló alapján, amely a Supplements in Review-ban jelent meg angolul. A cikk eddig nem közismert klinikai vizsgálatok alapján ismerteti a süngomba (oroszlánsörény gomba) degeneratív igedi betegségek...
A betegség ára 35 milliárd forint Megdöbbentő cikket olvastam a napokban arról, hogy a magyarok milyen irdatlan nagy összegeket költenek gyógyszerre. A cikk szerint 2016-ban havi szinten 10.000.000.000 azaz tízmilliárd forintot költöttünk vényköteles...
Spirulina - Melyiket válasszuk? Egyre több egészségesen táplálkozó embertársunk tudja, hogy mi az a kék-zöld alga, vagy másik nevén a spirulina. Gyógynövényboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban is lehet találkozni spirulina készítményekkel, és a választék egyre...
Enzimital készítése házilag Az enzimek biokatalizátorok, amelyek gyakorlatilag az összes kémiai reakcióban részt vesznek, ami a szervezetünkben történik. Az immunrendszer szabályozásában van nagy szerepük, vitalizálják a szervezetet. A...
Az egészséges táplálkozás Egészséges táplálkozás nélkül nincs egészség. Az emberiség általános egészségi állapota arra enged következtetni, hogy a szokásos táplálék nem egészséges, és hogy egészséges táplálék nélkül lehetetlen a teljes egészség. De mit is nevezünk...
A szerves germánium csodái Amit az orvosod még soha nem mondott neked (Vagy, ha mégis, akkor kiváló az orvosod. Nehogy lecseréld!) Tudtad, hogy létezik Japánban egy germánium klinika, ahol a 70-es, 80-as években Dr. Asai szinte futószalagon mentette meg a...
A minőségi étrend fontossága 5 ok, amiért létfontosságú minőségi étrend-kiegészítőt szednünk a XXI. században Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kapnak táplálkozásunkban az étrend-kiegészítők. Örvendetes módon egyre több ember odafigyel a minőségi étrend...
Hogyan működik a gyógyulás folyamata? Mi segít igazán? Szeretnéd legyőzni, megelőzni a betegségeket? Szeretnél összhangban lenni a testeddel? Szerinted 10 emberből 9 mit tesz, ha megfájdul a feje? Persze, bevesz egy fájdalomcsillapítót. Mit tesz, ha ledönti lábáról az...
Pajzsmirigy betegség Egy elégedett törzsvásárlóval folytatott levelezésemből idézek. Erika pajzsmirigy betegségére keresett és talált gyógymódot. A történet egy levéllel kezdődött: „Tisztelt Cím! A problémám a pajzsmirigy betegség. Ha tudna nekem választ adni...
Vérnyomásmérés - helyesen A Magyar Hypertonia Társaság ajánlásai alapján A szabályok a következők: Egyetlen vérnyomásmérés alapján senkit sem szabad magas vérnyomásos betegnek minősíteni! Mielőtt megmérjük a vérnyomást, meg kell győződnünk arról, hogy az...
Az immunrendszer erősítés szerepe. A Johns Hopkins Kutatóintézet végre nyíltam beszél a rák alternatív gyógyításáról. Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének, a Johns Hopkins...
Ganoterápiás szeminárium 2013. szeptember 15, Bécs, Millennium City Ganoterápiás szakszeminárium, Jane Yau malajziai ganoterapeuta vezetésével. Már reggel rosszul indult a dolog, mert Jane meg volt fázva, és alig volt hangja. Még viccelődtünk is azzal, hogy...
Miért nem lesz gyógyítható a rák? Mekkora üzlet a rák kezelése tulajdonképpen? Ezzel a címmel olvastam egy cikket a napokban. Nem lepett meg nagyon, hogy a gyógyszeres kezelések milliárdokat hoznak a gyógyszergyáraknak. A statisztikák szerint ma minden harmadik...
Bizalom kérdése Számodra ki a hiteles? A bizalom nagyon fontos, ez tény. Te bízol a gyógyszerekben? Szíved joga, nem kívánlak ettől eltántorítani, de tedd próbára a hitedet. Gondolkozz el a következőkön! Gyógyszerek kutatni, és gyártani, egy vállalkozás, ugye?...
Mellékhatások Egy döbbenetes lista egy gyógyszer mellékhatásairól. Véletlenül a kezembe akadt a régi gyógyszerem használati útmutatója, amit magas vérnyomásra szedtem. Kiírtam belőle azokat a mellékhatásokat, amiknek az előfordulási esélye „sűrű"....
Étrend kiegészítő vagy gyógyszer? Előbb-utóbb törzsvásárló leszel, de nem mindegy hol. 5 éve még nem tudtam, mi az az étrend kiegészítő, de egy ideje arra jöttem rá, hogy három választásunk van az életben. Fiatalon meghalunk, ezért nincs elég idő a betegségek...
Drasztikusan csökken az élelmiszernövények tápanyag tartalma! Már a paprika sem a régi Ha azon kevesek közé tartozol, akik nem csak húson, és szénhidráton él, hanem sok zöldséget és gyümölcsöt is fogyaszt, azt gondolod, hogy elégedetten hátradőlhetsz a karosszékedben....
A ganoderma hatásai Vérnyomás okozta nyak- és fejfájás (Mr. Isao Tani, Institute of Medical Research, Kinki University) A kutatási alanyok magas ill. alacsony vérnyomásra panaszkodó páciensek voltak, akik jelentős javulást tapasztaltak a Ganoderma fogyasztása során.Az...
A pecsétviaszgomba magyar vonatkozású kutatásai Professzor Dr. Fachet József, az MTA orvostudományok doktora, rákkutató, immunológus,Varga Gábor Dipl.-Kfm. Munich School of Management der Ludwig-Maximilians-Universität München A pecsétviasz gomba hatóanyagai...
Tanulmány A ganoderma hatásának tudományos alapjai: A kiterjedt szakirodalom szerint elsősorban máj-, tüdő-, gyomor-, bél-, prosztatarák és bizonyos leukémia féleségek esetében került sor olyan vizsgálatokra, amelyek alapján, főleg a távol-keleti országokban (Kína,...
Kérem engedélyezze a Google Analytics követést. Amennyiben ezt elutasítja, úgy tekintheti meg a weboldalunkat, hogy az nem továbbít adatokat az ön látogatásáról.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.