Immunrendszer erősítés természetes módon

Immunrendszer erősítés természetes módon

Immunrendszer erősítés természetes módon

Te felkészültél a következő vírusjárványra?

Előbb éljük túl ezt a mostanit, igaz? Ez természetesen igaz, én csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az immunrendszer erősítés elengedhetetlenül fontos. Egy kicsit utánanéztem a XXI. század nagy vírusjárványainak, és azok tanulságainak. Nem rég olvastam egy riportot egy magyar virológus kutatóval, és az alapján azt kell mondanom, hogy a helyzet korántsem rózsás.

immunrendszer erősítés

COVID 19 vírus

Honnan jönnek újabb, és újabb vírusok?

Nem akarok bővebben kitérni a baktériumok, és a vírusok közötti különbségre, de alapvetően a baktérium egy élőlény, amelynek anyagcseréje van, a vírus pedig felfogható egy palackpostának, amelyik csupán egy üzenetet rejt. Kb annyi van benne, hogy „Add tovább!”. És a sejt, amelyikre a vírus rácsatlakozik, abbahagyja a feladatát, és azon túl csak ennek az üzenetnek a sokszorosításával foglalkozik. Persze ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat. Ilyeténképpen a baktérium megölhető, például antibiotikummal (bár ennek számos negatív hatása van hosszú távon) a vírus pedig nem.

A vírus elleni védekezés egyik fontos eleme az immunrendszer erősítése – ez azonban kiegészíti, és nem helyettesíti a védőoltásokat és az orvosi kezelést. A baktériumok is hajlamosak a mutációra, de a vírusnak ez az egyik legtermészetesebb tulajdonsága. Például az a COVID-19, ami 2020 márciusában Európában fertőz, már nem azonos 100%-ig azzal, ami 2019 decemberében a Wuhan-i piacon az első fertőzéseket okozta. Tehát újra és újra számíthat az emberiség új, mutálódott vírusokra, amelyek ellen a korábbi vakcinák kevésbé hatásosak lehetnek. Ezért van szükség egyszerre az erős immunrendszerre és a tudomány által kifejlesztett védőoltásokra is.

Miért szükséges az immunrendszer erősítés?

Hogyan is működik az immunrendszer? Én nagyon leegyszerűsítve, és a palackposta hasonlatnál maradva úgy képzelem el, hogy a szervezetünkben az információátadás ilyen úszkáló palackpostával történik. Minden palack más alakú, vagy ha úgy tetszik más a címkéje. Az immunrendszer figyelmezteti a sejteket folyamatosan arra, hogy milyen címkéje van annak a palacknak, amit nem szabad kihalászni.

A vírusos palackokat például. Ha valaki kap egy védőoltást, akkor gyakorlatilag közlik az immunrendszerrel, hogy milyen a veszélyes palackok címkéje. Amikor azonban egy vírus mutálódik, akkor lecseréli a címkéjét, ilyenkor a korábbi védőoltás már kevésbé hatékony ellene – ezért fejlesztenek a kutatók folyamatosan frissített oltásokat. Az immunrendszer emellett képes saját maga is rájönni arra, hogy melyek a veszélyes címkés palackok. Hiába mutálódik a vírus, ha az immunrendszer „gyors észjárású”, nem fog ki rajta. De nevezhetjük ezt versenyfutásnak is. Amikor azt mondjuk, hogy immunrendszer erősítés, akkor arra gondolunk, hogy egészséges életmóddal, táplálkozással támogatjuk az immunrendszerünket a jó cél érdekében.

Vírusjárványok a XXI. században

Spanyolnátha

Haladjunk időrendben! A legismertebb, koronavírus fajta által okozott világjárvány, a spanyolnátha volt, amely 1918-ban söpört végig a világon. 500 millió embert betegített meg, és 50 millióra tehető a halálos áldozatok száma.

H5N1

1997-ben az influenza egy új típusa okozta több ember halálát a Távol-Keleten. Ez volt a H5N1, amely halálozási rátája 60 százalék volt! Vagyis aki elkapta, nagyobb valószínűséggel halt bele, minthogy életben maradt volna. A vírusra ugyanakkor a szélesebb közvélemény alig emlékszik, megmaradt helyi jelentőségű, elszigetelt és kevés embert érintő járványnak.

SARS

A koronavírus kifejezést a világ először a 2002-2003-as SARS járvány kapcsán ismerte meg. A vírus Kínából indult, 37 országban jelent meg, és összesen 8096 megbetegedést okozott. A betegek 9,6 százaléka, összesen 774 ember halt meg.

Dengue-láz

A Dengue-láz egy szúnyogok által terjesztett fertőző megbetegedés. A lázat már 1779 óta ismerték, de 2003 és 2012 között voltak nagyobb fertőzések. A láz összesen 110 országban fordult elő, évente 50-100 millió ember kapja el, fél millió ember kerül miatta kórházba, és 12-25 ezer ember hal bele.

H1N1

2009-ben addig nem látott influenzajárvány söpört végig a világon. Az „A típusú”, H1N1 altípusú vírustörzs egyaránt tartalmazta a sertés-, madár- és emberi influenza génjeit, és Mexikóból indult útnak. A WHO adatai alapján 214 országban, 60 millió ember betegedett meg, de a halottak száma kevesebb, mint 300 ezer volt. Magyarországon 1915 ember fertőződött meg, és a vírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 70 volt.

MERS

Egy kevésbé ismert koronavírus fajta a MERS, 2012-ben bukkant fel először egy szaudi férfiban. Összesen 27 országban jelent meg, a WHO összesítése szerint 2494 volt a fertőzöttek száma, akik közül 858-an haltak meg, ami 34,4 %-os halálozási ráta. A MERS egy kifejezetten halálos vírus volt.

Ebola

A 2014-es Ebola járvány óriási pusztítást végzett Afrika nyugati részén, ahol összesen 28 639 ember kapta el a betegséget, és több mint 11 ezer ember meg is halt.

Influenza

2016-17 telén halálos influenzajárvány pusztított Magyarországon, tízezer emberrel több halt meg, mint az előző télen. Nem volt pánik, nem volt karantén, de ez a halálozási szám 40%-os emelkedést mutat. 2018-19 telén ez „csupán” 20%-os emelkedés volt, de ezt ismét csak a statisztikusok észlelték utólag.

COVID 19

Jelenleg is tomboló vírusjárvány, a halálozási arányt most 2% körül becsülik, de végleges adatokat csak a járvány végeztével, utólag lehet majd kiszámolni. A hosszú lappangási idő miatt nagyon gyorsan terjed, és az egészségügyi rendszer összeomlásával fenyeget minden országban.

immunrendszer erősítés

Vírusjárvány

Mi a tanulság?

Ahogy látod, a vírusok nem pusztulnak ki. Ha találnak is ellenük védőoltást, annak hatékonysága idővel csökkenhet, ha a vírus mutálódik – ezért fejlesztenek a kutatók folyamatosan frissített vakcinákat. A szakértők szerint egyre újabb vírusváltozatok megjelenésére kell számítanunk.

Az interneten sokszor felbukkan az az állítás, hogy a Bill Gates Alapítvány „vírusszabadalmakat” birtokló cégeket támogatna, mintha vírusokat „találnának fel”. Ez félrevezető: valós szabadalmak léteznek konkrét vírustörzsekre, diagnosztikai eljárásokra vagy vakcina-technológiákra – ez azonban jogi és tudományos értelemben egészen mást jelent, mint egy vírus „feltalálását” vagy szándékos terjesztését. Tényellenőrző szervezetek több hasonló, a Gates Alapítvánnyal kapcsolatos összeesküvés-elméletet is megcáfoltak már (FactCheck.org, Google Fact Check Explorer), ezért ezt a témát nem tekintem megbízható információnak.

Én magam szeretek utánajárni a dolgoknak, és igyekszem a saját immunrendszerem erősítésével is tenni az egészségemért – ez azonban nem a tudomány vagy a védőoltások helyett, hanem azok mellett, kiegészítésképpen fontos számomra. A különböző, agyonreklámozott immunerősítő gyógyszerekben nem feltétlenül bízom, inkább a tudatos, természetes életmódot részesítem előnyben.

Ha kíváncsi vagy arra, én milyen természetes módszerekkel igyekszem erősíteni az immunrendszeremet, szívesen megosztom a tapasztalataimat.

Kovászos uborka készítése, kenyér nélkül

Kovászos uborka készítése, kenyér nélkül

A fermentált élelmiszerek nagyon értékesek. A fermentáció, más néven tejsavas erjedés során, nagyon sok hasznos enzim keletkezik. Az enzimek a szervezetünk bio katalizátorai, amelyek nélkül nagyon sok folyamat, ami a szervezet kifogástalan működéséhez elengedhetetlen, nem zajlik le. A természetgyógyászat legütősebb kezelése, az enzimterápia.

Kovászos uborka készítése kenyér nélkül

Kovászos uborka készítése kenyér nélkül

A hagyományos konyha sok fermentált élelmiszert ismer. A fermentáció a hűtőszekrény előtti időkben hatékony módja volt a zöldségek tartósításának. Ilyen például a savanyú káposzta, a kovászos uborka, vagy a koreai kimcsi. De fermentált élelmiszer az aludttej, a kefír, és még az ecet is. Gyümölcsöket is remekül lehet fermentálni, erről itt találsz információt. Ebben a videóban egy kipróbált, bevált kovászos uborka receptet mutatunk be, amely kenyér nélkül is egészen kiváló eredményt hoz, mindössze 4-5 nap alatt.

Hozzávalók

  • 3 kg uborka (kovászolni való)

  • 2 csokor kapor (már felmagzott)

  • 2 evőkanál só

  • 1 fej fokhagyma (kisebb)

  • 3 liter víz (hideg)

Az elkészítésről nézd meg a videót!

 

A süngomba felhasználása

A süngomba felhasználása

A süngomba felhasználása

A közelmúltban megjelent egy összefoglaló a Supplements in Review oldalon, angol nyelven. A cikk a süngomba (oroszlánsörény gomba, Lion’s Mane) idegrendszerrel kapcsolatos kutatási eredményeit ismerteti. Köszönet a fordításért Dr. Fodor András Attilának.

A Supplements in Review egy ismert szemléző folyóirat, amely tudományáganként készít szakmai összefoglalókat. Az általam olvasott, és most nektek is ajánlott szemle az idegrendszer működésével kapcsolatos rovatban jelent meg. Az írás címe: „A süngomba, mint az idegrendszer támogatója” (Lion’s Mane as a Nootropic).

Az idegsejt növekedési faktor (NGF)

A kutatások szerint az idegsejt növekedési faktor (NGF, nerve growth factor) fontos szerepet játszik az agy egészségének fenntartásában. Az NGF problémája, hogy fehérjeként nem képes áthatolni a vér-agy gáton, ezért kívülről nem juttatható be közvetlenül az agyba – a szervezetnek magának kell termelnie.

A tudomány ezért arra összpontosított, hogyan lehetne természetes úton növelni a szervezet saját NGF-termelését. Ezzel a kérdéssel foglalkozik a fent említett szakirodalmi összefoglaló is, kilenc tudományos cikk alapján.

Fontos leszögezni: a süngombával kapcsolatos kutatások ígéretesek, de korai stádiumban vannak, és nem alkalmasak arra, hogy bármilyen konkrét betegség kezelésére vagy megelőzésére vonatkozó ígéretet fogalmazzunk meg. Az alábbiakban a tudományos hátteret ismertetjük, orvosi felügyelet melletti, tájékozódási célú információként – nem pedig kezelési útmutatóként.

A cikk kiemelésének fordítása

Az oroszlánsörény gomba hatóanyagai, az erinacinek, a kutatások szerint serkenthetik az agyi idegi növekedési faktor (NGF) termelődését.

Miért fontos az agy egészsége szempontjából az NGF? A szakirodalom szerint az NGF hozzájárul a következőkhöz:

  • Elősegíti az őssejtek speciális agysejtekké történő differenciálódását

  • Támogatja az agysejtek növekedését, egészséges működését és túlélését

  • Fenntartja és szervezi az agysejteket és idegsejteket az idegrendszerben

  • Szerepet játszik az agyi plaszticitással és memóriával kapcsolatos folyamatokban

Mi a kihívás?

Fehérjeként az NGF nem tudja átlépni a vér-agy gátat, ezért a kutatók azt vizsgálják, hogyan lehetne növelni a szervezet saját NGF-termelését. A kutatások szerint a süngombában található aktív hericenonok és erinacinek képesek átjutni a vér-agy gáton, ezért ezek a vegyületek állnak a vizsgálatok középpontjában.

Mellékhatások

A Lion’s Mane, az oroszlánsörény gomba széles körben fogyasztott élelmiszer, amelyet a szakirodalom általánosságban jól tolerálhatónak ír le. Ugyanakkor – mint minden étrend-kiegészítő esetében – a szedés megkezdése előtt érdemes orvossal vagy szakemberrel konzultálni, különösen krónikus betegség, gyógyszerszedés vagy idegrendszeri panasz esetén.

Ezt a tudományos hátteret tájékoztató jelleggel osztjuk meg, nem pedig konkrét adagolási vagy kezelési javaslatként. Aki idegrendszeri panaszai miatt étrend-kiegészítő szedését fontolgatja, mindenképp egyeztessen kezelőorvosával a számára megfelelő megoldásról és mennyiségről.

Ganoterápia

Ganoterápia

Ganoterápia „Ha a jövő orvosai nem lesznek táplálkozási szakemberek, akkor a táplálkozási szakemberek lesznek a jövő orvosai.” A ganoterápia alapelve A ganoterápia egy holisztikus szemléletű megközelítés, amely a táplálkozásra és a szervezet öngyógyító képességeire...

bővebben
A betegség ára

A betegség ára

A betegség ára 35 milliárd forint   Megdöbbentő cikket olvastam a napokban arról, hogy a magyarok mekkora összegeket költenek gyógyszerre. A Pharma Online / vg.hu 2017-es beszámolója szerint 2016-ban a magyarok havi szinten átlagosan tízmilliárd forintot...

bővebben
Spirulina – Melyiket válasszuk?

Spirulina – Melyiket válasszuk?

Spirulina - Melyiket válasszuk? Egyre több egészségesen táplálkozó embertársunk tudja, hogy mi az a kék-zöld alga, vagy másik nevén a spirulina. Gyógynövényboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban is lehet találkozni spirulina készítményekkel, és a választék egyre...

bővebben
Enzimital készítése házilag

Enzimital készítése házilag

Enzimital készítése házilag Az enzimek biokatalizátorok, amelyek gyakorlatilag az összes kémiai reakcióban részt vesznek, ami a szervezetünkben történik. Az immunrendszer szabályozásában van nagy szerepük, vitalizálják a szervezetet. A természetes gyógymódokban...

bővebben
Egészséges táplálkozás

Egészséges táplálkozás

Az egészséges táplálkozás Egészséges táplálkozás nélkül nincs egészség. Az emberiség általános egészségi állapota arra enged következtetni, hogy a szokásos táplálék nem egészséges, és hogy egészséges táplálék nélkül lehetetlen a teljes egészség. De mit is nevezünk...

bővebben
A minőségi étrend fontossága

A minőségi étrend fontossága

A minőségi étrend fontossága 5 ok, amiért létfontosságú minőségi étrend-kiegészítőt szednünk a XXI. században ​ Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kapnak táplálkozásunkban az étrend-kiegészítők. Örvendetes módon egyre több ember odafigyel a minőségi étrend...

bővebben
Vérnyomásmérés – helyesen

Vérnyomásmérés – helyesen

Vérnyomásmérés - helyesen A Magyar Hypertonia Társaság ajánlásai alapján     A vérnyomás mérése egyszerűnek tűnik, valójában azonban rengeteg apró hiba csúszhat bele, ami téves eredményhez vezet. Az alábbi szabályok a hazai és nemzetközi...

bővebben
Ganoterápiás szeminárium Bécsben

Ganoterápiás szeminárium Bécsben

Ganoterápiás szeminárium 2013. szeptember 15, Bécs, Millennium City Ganoterápiás szakszeminárium volt ez, Jane Yau malajziai ganoterapeuta vezetésével. Már reggel rosszul indult a dolog, mert Jane meg volt fázva, és alig volt hangja. Még viccelődtünk is azzal, hogy...

bővebben
Bizalom kérdése

Bizalom kérdése

Bizalom kérdése Számodra ki a hiteles?   A bizalom nagyon fontos, ez tény. Te bízol a gyógyszeriparban? Szíved joga, nem kívánlak ettől eltántorítani, de érdemes néha végiggondolni a következőket. A gyógyszerkutatás és -gyártás egy üzletág, ugye? Egy...

bővebben
Mellékhatások

Mellékhatások

Mellékhatások Egy döbbenetes lista egy gyógyszer mellékhatásairól.     Véletlenül a kezembe akadt egy régi gyógyszerem használati útmutatója. Kiírtam belőle azokat a mellékhatásokat, amiknek az előfordulási esélye „sűrű". Hivatalosan az számít sűrű...

bővebben
Étrend kiegészítő vagy gyógyszer?

Étrend kiegészítő vagy gyógyszer?

Étrend kiegészítő vagy gyógyszer? Előbb-utóbb törzsvásárló leszel, de nem mindegy hol. 5 éve még nem tudtam, mi az az étrend kiegészítő, de egy ideje azon gondolkodom, milyen szerepet játszhat a megelőzés a mindennapi életünkben. A gyógyszerek fontos és sokszor...

bővebben
Csökken a tápanyag

Csökken a tápanyag

Drasztikusan csökken az élelmiszernövények tápanyag tartalma! Már a paprika sem a régi ​ Ha azon kevesek közé tartozol, akik nem csak húson, és szénhidráton élnek, hanem sok zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztanak, azt gondolhatod, hogy elégedetten hátradőlhetsz a...

bővebben

A betegség ára

A betegség ára

A betegség ára 35 milliárd forint

 

Megdöbbentő cikket olvastam a napokban arról, hogy a magyarok mekkora összegeket költenek gyógyszerre.

A Pharma Online / vg.hu 2017-es beszámolója szerint 2016-ban a magyarok havi szinten átlagosan tízmilliárd forintot költöttek vényköteles gyógyszerekre, a legtöbb gyógyszert pedig a szív- és érrendszeri betegségekre írták fel az orvosok, ezekre a szerekre évente több mint 35 milliárd forintot fordítottunk. Korosztályos bontásban a 65–69 évesek költötték a legtöbbet gyógyszerre, mintegy 16 milliárd forintot évente. Ezek az adatok a cikkben nem hivatkoznak elsődleges statisztikai közlésre pontos módszertannal, ezért érdemes állítólagos, tájékoztató jellegű becslésként kezelni őket, nem hivatalos, auditált adatként.

Frissebb, jól dokumentált számok is rendelkezésre állnak: a 24.hu beszámolója szerint 2022-ben összesen mintegy 600 milliárd forintot költöttek a magyar betegek vényköteles gyógyszerekre, míg a Házipatika cikke alapján 2024-ben a lakosság patikai kiadásai 163 milliárd forintra emelkedtek, ezen belül is a tápcsatorna- és anyagcsere-betegségek, a daganatos megbetegedések és a szív- érrendszeri betegségek gyógyszerei viszik el a legnagyobb szeletet. A GKI Gazdaságkutató elemzése szerint egy átlagos magyar háztartás 2023-ban 272 ezer forintot fordított saját zsebből egészségügyi kiadásra, ennek legnagyobb részét (152 ezer forintot) gyógyszerre és gyógyászati segédeszközre költve.

A szív- és érrendszeri betegségek ellen szedett gyógyszerek mögött ott sorakoznak a vércukorszint-csökkentő készítmények, a véralvadásgátlók, a különböző légúti megbetegedések (COPD, asztma) kezelésére használt szerek és a daganatellenes készítmények.

Tényleg ilyen rossz a helyzet?

Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy valóban ennyi a beteg ember napjainkban. Mindenki saját helyzetéből indul ki. Egészséges családból származom. Az én nagyanyám biztosan rontja a statisztikákat, mert a közel kilencven évével csak egyfajta gyógyszert szed, vérnyomásra. Anyukám, aki a fent említett 65–69 éves korosztályba tartozik, szintén csak egyfajta gyógyszert szed, és azt sem állandó jelleggel. Én, túl a negyvenen, semmiféle gyógyszert nem szedek, és nem is áll szándékomban.

Abból a pénzből, amit gyógyszerre költenék, inkább vitaminokat és étrend-kiegészítőket veszek, mert egy valami biztos: az egészség árát mindenki megfizeti, ahogy a betegség ára is megfizetésre kerül. Csak az nem mindegy, milyen formában.

Igen, az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére költeni kell. De az emberek többsége sajnos megvárja, amíg beüt a baj, aztán rohangál fűhöz-fához. Keresi az azonnali megoldást, és akkor már nem számít a pénz. Kerül, amibe kerül, csak hasson.

Na, ez az a hozzáállás, amit nem tudok megérteni. Ha van egy család, ahol a családtagok tudják, hogy hajlamosak valamiféle betegségre, miért nem kezdik el időben megtenni a szükséges óvintézkedéseket? Például odafigyelnek a táplálkozásukra, mozognak, és szükség esetén étrend-kiegészítőkkel is támogatják a szervezetüket?

Javítanád a statisztikát?

A megelőzésben szerintem sokat segíthet a tudatos életmód: rendszeres mozgás, kiegyensúlyozott táplálkozás, és ha valaki szeretné, kiegészítő táplálék-kiegészítők bevonása, mint amilyen például a ganoderma (más néven pecsétviaszgomba) is lehet. Ezek persze nem helyettesítik az orvosi kezelést vagy a felírt gyógyszereket – az ezekkel kapcsolatos minden döntést mindig a kezelőorvosunkkal érdemes egyeztetni.

Ganoterápia

Ganoterápia

Ganoterápia „Ha a jövő orvosai nem lesznek táplálkozási szakemberek, akkor a táplálkozási szakemberek lesznek a jövő orvosai.” A ganoterápia alapelve A ganoterápia egy holisztikus szemléletű megközelítés, amely a táplálkozásra és a szervezet öngyógyító képességeire...

bővebben
A betegség ára

A betegség ára

A betegség ára 35 milliárd forint   Megdöbbentő cikket olvastam a napokban arról, hogy a magyarok mekkora összegeket költenek gyógyszerre. A Pharma Online / vg.hu 2017-es beszámolója szerint 2016-ban a magyarok havi szinten átlagosan tízmilliárd forintot...

bővebben
Spirulina – Melyiket válasszuk?

Spirulina – Melyiket válasszuk?

Spirulina - Melyiket válasszuk? Egyre több egészségesen táplálkozó embertársunk tudja, hogy mi az a kék-zöld alga, vagy másik nevén a spirulina. Gyógynövényboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban is lehet találkozni spirulina készítményekkel, és a választék egyre...

bővebben
Enzimital készítése házilag

Enzimital készítése házilag

Enzimital készítése házilag Az enzimek biokatalizátorok, amelyek gyakorlatilag az összes kémiai reakcióban részt vesznek, ami a szervezetünkben történik. Az immunrendszer szabályozásában van nagy szerepük, vitalizálják a szervezetet. A természetes gyógymódokban...

bővebben
Egészséges táplálkozás

Egészséges táplálkozás

Az egészséges táplálkozás Egészséges táplálkozás nélkül nincs egészség. Az emberiség általános egészségi állapota arra enged következtetni, hogy a szokásos táplálék nem egészséges, és hogy egészséges táplálék nélkül lehetetlen a teljes egészség. De mit is nevezünk...

bővebben
A minőségi étrend fontossága

A minőségi étrend fontossága

A minőségi étrend fontossága 5 ok, amiért létfontosságú minőségi étrend-kiegészítőt szednünk a XXI. században ​ Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kapnak táplálkozásunkban az étrend-kiegészítők. Örvendetes módon egyre több ember odafigyel a minőségi étrend...

bővebben
Vérnyomásmérés – helyesen

Vérnyomásmérés – helyesen

Vérnyomásmérés - helyesen A Magyar Hypertonia Társaság ajánlásai alapján     A vérnyomás mérése egyszerűnek tűnik, valójában azonban rengeteg apró hiba csúszhat bele, ami téves eredményhez vezet. Az alábbi szabályok a hazai és nemzetközi...

bővebben
Ganoterápiás szeminárium Bécsben

Ganoterápiás szeminárium Bécsben

Ganoterápiás szeminárium 2013. szeptember 15, Bécs, Millennium City Ganoterápiás szakszeminárium volt ez, Jane Yau malajziai ganoterapeuta vezetésével. Már reggel rosszul indult a dolog, mert Jane meg volt fázva, és alig volt hangja. Még viccelődtünk is azzal, hogy...

bővebben
Bizalom kérdése

Bizalom kérdése

Bizalom kérdése Számodra ki a hiteles?   A bizalom nagyon fontos, ez tény. Te bízol a gyógyszeriparban? Szíved joga, nem kívánlak ettől eltántorítani, de érdemes néha végiggondolni a következőket. A gyógyszerkutatás és -gyártás egy üzletág, ugye? Egy...

bővebben
Mellékhatások

Mellékhatások

Mellékhatások Egy döbbenetes lista egy gyógyszer mellékhatásairól.     Véletlenül a kezembe akadt egy régi gyógyszerem használati útmutatója. Kiírtam belőle azokat a mellékhatásokat, amiknek az előfordulási esélye „sűrű". Hivatalosan az számít sűrű...

bővebben
Étrend kiegészítő vagy gyógyszer?

Étrend kiegészítő vagy gyógyszer?

Étrend kiegészítő vagy gyógyszer? Előbb-utóbb törzsvásárló leszel, de nem mindegy hol. 5 éve még nem tudtam, mi az az étrend kiegészítő, de egy ideje azon gondolkodom, milyen szerepet játszhat a megelőzés a mindennapi életünkben. A gyógyszerek fontos és sokszor...

bővebben
Csökken a tápanyag

Csökken a tápanyag

Drasztikusan csökken az élelmiszernövények tápanyag tartalma! Már a paprika sem a régi ​ Ha azon kevesek közé tartozol, akik nem csak húson, és szénhidráton élnek, hanem sok zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztanak, azt gondolhatod, hogy elégedetten hátradőlhetsz a...

bővebben

Noni

Noni

Morinda citrifolia, avagy noni

A polinéz gyógyítók leghatékonyabb gyümölcse

 

A leírt adatok kizárólag tájékoztató céllal, a Magyar Alkotmány 61.§-ában rögzített szabad vélemény-nyilvánítás alapján íródtak. Az itt szereplő életmódra és táplálkozásra vonatkozó adatok és ajánlások szabad véleményt tükröznek, és gyakran nem egyeznek a hivatalos- 3-4 betűs- szervezetek vagy a hivatalos orvoslás ajánlásával és véleményével.

Mindamellett, hogy a leírtak szóról szóra igazak, nem minősíthetők diagnózisnak, vagy kezelési javaslatnak. Itt azt kell javasolnom, hogy mielőtt alkalmaznád az itt megfogalmazott dolgokat, keresd föl orvosod, és kérd ki a véleményét.

A weboldalon ismertetett étrend-kiegészítők nem gyógyszerek, eredendően nem betegségek gyógyítására hozták létre őket, hanem bizonyos hiányállapotok (vitaminok, ásványi anyagok) kiegyensúlyozására, az étrendből hiányzó anyagok pótlására, esetleg speciális étrenden lévők (fogyókúrázók) táplálkozásának kiegészítésére. A termékek alapanyagaival kapcsolatban leírt információk a hiteles tájékoztatás célját szolgálják, nem utalnak a termékkel kapcsolatos hatásokra, nem vonatkoznak bárminemű betegség kezelésére vagy gyógyítására.

Miért lesz egy büdös, rossz ízű gyümölcs, milliók kedvence?

A polinéz szigetvilág lakói már 2000 éve fogyasztják a noni gyümölcsöt.

A noni számos vegyületet tartalmaz, amelyeket a tudomány ma is vizsgál. És természetesen a feldolgozás során gondoskodtunk arról, hogy ízletes gyümölcslé készüljön belőle. 🙂

Miért lesz egy büdös, rossz ízű gyümölcs, milliók kedvence?

A polinéz szigetvilág lakói már 2000 éve fogyasztják a noni gyümölcsöt.

A noni számos vegyületet tartalmaz, amelyeket a tudomány ma is vizsgál. És természetesen a feldolgozás során gondoskodtunk arról, hogy ízletes gyümölcslé készüljön belőle. 🙂

A noni értékes összetevői

A gyümölcs vitamin és ásványi anyag tartalma rendkívül magas, ez teszi igazán egyedülállóvá.

A nonit (Morinda citrifolia) mintegy 160 azonosított vegyület alkotja, ezek közül néhányat jól dokumentáltak.

  • Magas C-vitamin- és káliumtartalommal rendelkezik.

  • Az egyik legjellemzőbb azonosított vegyülete a szkopoletin, egy kumarin-származék.

  • Tartalmaz iridoidokat (például aszperulozidsavat) és flavonoidokat (például rutint).

  • Az antrakinonok közül a damnakantál a leggyakrabban vizsgált összetevője.

Főbb hatóanyagai:

Szkopoletin — kumarin-típusú vegyület, a noni egyik legtöbbet vizsgált, jellemző összetevője.

Iridoidok (pl. aszperulozidsav) — a gyümölcsben természetesen előforduló vegyületcsoport.

Flavonoidok (pl. rutin) — polifenol-típusú vegyületek, sok növényi élelmiszerben megtalálhatók.

Antrakinonok (pl. damnakantál) — a gyümölcs jellegzetes színanyagcsoportja.

C-vitamin és kálium — a gyümölcs jelentős mennyiségben tartalmazza mindkettőt.

Felhasználási javaslatok:

Ajánlott napi mennyiség 1 evőkanál, lehetőleg étkezés előtt fogyasztva.

A nonit egyes forrásokban adaptogén növényként említik — ez hagyományosan azt jelenti, hogy a szervezet stresszhez való alkalmazkodásával hozzák összefüggésbe. A tudományos bizonyítékok ezen a téren egyelőre korlátozottak.

„Még a hatóanyag is hazugság!”

A nonival kapcsolatban nagyon sok információt találhatsz az interneten. Az egyik weboldal gyakorlatilag felsorolja az összes szörnyű, gyógyíthatatlan betegséget, amire természetesen a noni a megoldás, a másik honlap még a hatóanyagnak, a xeroninnak a létezését is tagadja. Az egyszeri felhasználó pedig ott áll, ahol a part szakad: akkor most mi az igazság?

A válasz nagyon egyszerű! Még a legvadabb noni ellenes weboldal is elismeri, hogy a noni fogyasztása a megadott dózisban nem káros. Tegyél egyszerűen egy próbát! Próbáld ki, és figyeld a tested reakcióit, hogy jobban érzed magad, vagy nem!

Hogyan juthatsz hozzá?

A legegyszerűbb, ha megrendeled a webáruházunkból. Megveheted kiskereskedelmi áron is, az 25%-kal drágább, de ha ingyenesen regisztrálod magad törzsvásárlónak, máris jogosult vagy a nagykereskedelmi árra.

Ez a regisztráció:

  • ingyenes
  • kötelezettségektől mentes
  • és 25% árengedményt biztosít a kiskereskedelmi árhoz képest.

Önálló vásárlás

  • termékhasználati kérdésre szívesen válaszolunk
  • használat közbeni kapcsolattartás
  • csak magyar lakcímre rendelhetsz

Okos vásárlás

  • termékhasználati kérdésre szívesen válaszolunk
  • használat közbeni kapcsolattartás
  • külföldi vásárlás

Mi NEM történik, ha regisztrált törzsvásárló leszel?

 

  • Senki nem fog zaklatni azzal, hogy vásárolj!
  • Senki nem fog zaklatni azzal, hogy ajánld másoknak a termékeket.
  • Semmilyen kötelezettséget nem vállalsz semmi féle tevékenységre.

Mi fog történni, ha regisztrált törzsvásárló leszel?

  • Azonnal 25% árengedményt kapsz minden vásárlásodból.
  • Ha kérdésed van, segítünk.
  • Ha elégedett vagy, és másnak is ajánlod a termékeket, egyre olcsóbb lesz a te adagod.

Morinzhi 700 ml

Töltsd le az aktuális árlistát!

Ebben megtalálod az összes Magyarországon forgalmazott termék fogyasztói, és törzsvásárlói árát.

Egy fanatikus Morinzhi rajongó 🙂

Morinzhi 285 ml

Mengkudu kapszula

30 szemes, és 90 szemes kiszerelésben kapható

Minden üzenetre válaszolunk, kérjük ellenőrizd a spam mappádat is!

Adatvédelmi nyilatkozat

Hozzájárulás

14 + 5 =

Azt gondolod, hogy ezeket nem engedheted meg magadnak?

Mi emberek azt tanuljuk meg az életünk során, hogy ne álmodozzunk, felejtsük el a vágyainkat, és guggoljunk szépen a mérce alá. Ezért ez az első reakció, hogy: "Nekem ennyi pénzem nincs erre!" És keresünk tovább valami még olcsóbbat, nem baj, ha nem olyan jó.

De lesznek néhányan, akik hajlandóak segíteni saját magukon, ráadásul úgy, hogy másoknak segítenek. Pont úgy, ahogy Münchausen báró kihúzta saját magát a mocsárból, a hajánál fogva. Igenis - a mesével ellentétben - tudsz segíteni magadon, ha akarsz. Ezeknek a kiváló termékeknek a tovább ajánlásával csökkentheted a saját szükségleted árát. Egészen a nulláig.

Te döntöd el, hogy tovább szenvedsz, vagy nem vársz másokra, hanem segítesz magadon.

Miért higgy nekünk?

Bojtos-Sváb Csilla, és Bojtos Zoltán a nevünk, és 2011 óta foglalkozunk ezekkel a termékekkel. Ez alatt az idő alatt számtalan tapasztalat gyűjtöttünk össze. A legszebb élmény az, amikor segíteni tudunk olyanoknak, akik szkeptikusak voltak az elején. Az a  missziónk, hogy valódi megoldásokat mutassunk az embereknek arra, hogyan őrizhetik meg az egészségüket, helyes táplálkozással, és helyes életmóddal.

Arra biztatunk minden tudatosan gondolkodó embert, hogy tegyen egy próbát, és tapasztalja meg saját maga, hogy mire képesek ezek a kiváló termékek. Bárki bármit is mond, a saját tapasztalat számít csak. És nincs is annál jobb érzés, mint amikor segíteni tudunk egy szenvedőn.

óta fogyasztjuk

család ismerte meg általunk

Használjuk az analytics-ot

Kérem engedélyezze a Google Analytics követést. Amennyiben ezt elutasítja, úgy tekintheti meg a weboldalunkat, hogy az nem továbbít adatokat az ön látogatásáról.