A lehetetlen

A lehetetlen

A lehetetlen

Gondolatok egy film kapcsán

 

A napokban néztem a fenti filmet. Hihetetlen, hogy egy ilyen természeti katasztrófa után mennyi törmelék, és piszok van mindenütt. A túlélők mezítláb lépkednek a sárban, mit sem tudva arról, hogy nincs-e épp a talpuk alatt egy rozsdás szög, vagy egy éles bádog darab. Az igazi veszélyt a szökőár elvonulta után ezek az elfertőződő sérülések jelentik. Sokszor napok is eltelhetnek, mire lehetőség van a sebek fertőtlenítésére. Szinte törvényszerű a járványok kitörése is, hisz rengeteg állati és emberi tetem hever mindenütt. A katasztrófaelhárítók gyorsaságán, és minőségén múlik, hogy milyen gyorsan sikerül az ilyen mini járványokat elfojtani, vagy a kitörését megakadályozni. Egy jó állapotú immunrendszer nélkül lehetetlen túlélni egy ilyen helyzetet.

lehetetetlen

Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben kincset ér egy jól működő immunrendszer. Kincset? Még annál is többet. Ő dönti el, hogy túléled, vagy meghalsz. És még hány ilyen helyzet van, amikor szükség van egy kifogástalan állapotú immunrendszerre. Nem mondom, hogy készüljünk természeti katasztrófára, és nem riogatni akarok bármivel is. De hiszem, hogy nem tesz magával rosszat senki, ha például a ganoderma fogyasztásával kifogástalan állapotban tartja az immunrendszerét. Mit lehessen tudni? Jó az, ha kéznél van.

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ganodermás kávé

Ganodermás kávé

Ganodermás kávé

Ki mondta, hogy a kávézás káros szenvedély?
 

Ganodermás kávé

Ki mondta, hogy a kávézás káros szenvedély?

A kávé, ami táncra perdít!

Egy hagyományos kávé, amit gyorsan „kinyomsz” az automatából, felpörget, de a hatása ugyanolyan gyorsan el is illan, mint az illata. Pontosan tudod, hogy miről beszélek. A ganodermás kávé azonban más. A titok a ganoderma kivonatban rejlik. A szervezetünk vegyi gyára a máj, aki erejét megfeszítve dolgozik azon, hogy az egyre jobban elsavasodó szervezetünk PH értékét visszaállítsa a helyes szintre. Ez a munka rengeteg energiát emészt fel. De itt jön a képbe a ganoderma kivonat, ami erősen lúgosító hatású, így akár 30%-kal is tehermentesítheti a májat. És 30% energiatöbblet nem marad észrevétlen. Sem előtted, sem a környezeted előtt.

  • Te mit szedsz, hogy így szárnyalsz? – kérdezik majd a munkatársaid.

De akkor te majd csak titokzatosan mosolyogsz, mert te már tudod, amit ők még nem. És az energia többlet még csak a kezdet!

A kávé, ami táncra perdít!

Egy hagyományos kávé, amit gyorsan „kinyomsz” az automatából, felpörget, de a hatása ugyanolyan gyorsan el is illan, mint az illata. Pontosan tudod, hogy miről beszélek. A ganodermás kávé azonban más. A titok a ganoderma kivonatban rejlik. A szervezetünk vegyi gyára a máj, aki erejét megfeszítve dolgozik azon, hogy az egyre jobban elsavasodó szervezetünk PH értékét visszaállítsa a helyes szintre. Ez a munka rengeteg energiát emészt fel. De itt jön a képbe a ganoderma kivonat, ami erősen lúgosító hatású, így akár 30%-kal is tehermentesítheti a májat. És 30% energiatöbblet nem marad észrevétlen. Sem előtted, sem a környezeted előtt.

  • Te mit szedsz, hogy így szárnyalsz? – kérdezik majd a munkatársaid.

De akkor te majd csak titokzatosan mosolyogsz, mert te már tudod, amit ők még nem. És az energia többlet még csak a kezdet!

A kávé, ami betakargat, és elringat!

Azok a szerencsések, akik már egy ideje ganodermás kávét fogyasztanak, tudják, hogy milyen érzés egy éjszakát átaludni, és reggel frissen, kipihenten ébredni. Mi nem úgy kezdjük a napot, hogy:

  • Addig ne szólj hozzám, amíg az első kávém meg nem ittam!

A ganoderma kivonat csökkenti a szervezet alvásigényét, és nyugodt, pihentető alvást biztosít. Nincs forgolódás, nincsenek nyugtalan álmok, reggelre átizzadt pizsama. Csuda tudja, hogy csinálja a pecsétviaszgomba, de az érzés megfizethetetlen. A ganodermás kávé a madárcsicsergés, és a barátságos reggeli napsütés szinonimája.

A kávé, ami betakargat, és elringat!

Azok a szerencsések, akik már egy ideje ganodermás kávét fogyasztanak, tudják, hogy milyen érzés egy éjszakát átaludni, és reggel frissen, kipihenten ébredni. Mi nem úgy kezdjük a napot, hogy:

  • Addig ne szólj hozzám, amíg az első kávém meg nem ittam!

A ganoderma kivonat csökkenti a szervezet alvásigényét, és nyugodt, pihentető alvást biztosít. Nincs forgolódás, nincsenek nyugtalan álmok, reggelre átizzadt pizsama. Csuda tudja, hogy csinálja a pecsétviaszgomba, de az érzés megfizethetetlen. A ganodermás kávé a madárcsicsergés, és a barátságos reggeli napsütés szinonimája.

A kávé, ami megkettőzi az őrséget.

Bármelyik orvos egyetért azzal, hogy egy kiválóan működő immunrendszer mindig jól jön. Akár a hagyományos nyugati orvoslásban hiszel, akár az alternatív gyógyászatot részesíted előnyben, egy biztos. Az immunrendszereden nagyon sok múlik. És ez a „fránya” ganoderma gomba ebben is nagy segítségedre van. A közel 400 féle tápanyagnak köszönhetően, csúcsformába hozza az immunrendszered, így az sokkal könnyebben legyőzi a kórokozókat. Ennek csak egy „hátránya” van: amíg a többiek betegség miatt hiányoznak, te tarthatod a frontot a munkahelyen. De hát minden jóban van valami rossz. 🙂

A kávé, ami megkettőzi az őrséget.

Bármelyik orvos egyetért azzal, hogy egy kiválóan működő immunrendszer mindig jól jön. Akár a hagyományos nyugati orvoslásban hiszel, akár az alternatív gyógyászatot részesíted előnyben, egy biztos. Az immunrendszereden nagyon sok múlik. És ez a „fránya” ganoderma gomba ebben is nagy segítségedre van. A közel 400 féle tápanyagnak köszönhetően, csúcsformába hozza az immunrendszered, így az sokkal könnyebben legyőzi a kórokozókat. Ennek csak egy „hátránya” van: amíg a többiek betegség miatt hiányoznak, te tarthatod a frontot a munkahelyen. De hát minden jóban van valami rossz. 🙂

A kávé, ami elandalít

Most egy percre képzeld el, amint egy hideg téli reggelen bekucorodsz a kedvenc foteledbe, és az ablakon át bámulod a hóesést. A kezedben egy csésze forró kávé gőzölög, már az illatától átmelegszel. Belekortyolsz, és érzed, amit a forró ital leér a gyomrodba. A forróság átjárja a tested, és úgy érzed, minden tökéletes. De ekkor a téli idillt váratlanul széttépi egy kellemetlen érzés. Megfájdult a gyomrod! Igen, a hagyományos kávé csersav tartalmát a gyomrunk nem tolerálja a végtelenségig. A ganodermás kávé a gyógygombának köszönhetően, kiválóan közömbösíti a savas mellékhatást. Nincs gyomorégés, nincs reflux, a téli idillt nem tapossa össze többé semmi.

A kávé, ami elandalít

Most egy percre képzeld el, amint egy hideg téli reggelen bekucorodsz a kedvenc foteledbe, és az ablakon át bámulod a hóesést. A kezedben egy csésze forró kávé gőzölög, már az illatától átmelegszel. Belekortyolsz, és érzed, amit a forró ital leér a gyomrodba. A forróság átjárja a tested, és úgy érzed, minden tökéletes. De ekkor a téli idillt váratlanul széttépi egy kellemetlen érzés. Megfájdult a gyomrod! Igen, a hagyományos kávé csersav tartalmát a gyomrunk nem tolerálja a végtelenségig. A ganodermás kávé a gyógygombának köszönhetően, kiválóan közömbösíti a savas mellékhatást. Nincs gyomorégés, nincs reflux, a téli idillt nem tapossa össze többé semmi.

Láthatod, a ganodermás kávé táncra perdít, és elringat, elandalít, és megvéd a külvilág támadásaitól. Meddig akarod még beérni a gyengébbel?

Nézd meg a választékot!

Gyakran ismételt kérdések

Mi a ganoderma, és hogy kerül a kávémba?

Ganoderma lucidum: magyarul pecsétviaszgomba.

Egy gyógygomba, ami nagyon sok természetes ásványi anyagot, közel 400 biológiailag aktív összetevőt tartalmaz.
Fogyasztása pozitív hatással van a szervezetünkre.

Hogyan kerül a kávémba?

Az emberek hajlamosak elfelejteni bevenni a napi vitamin adagjukat, vagy éppen nem elég körültekintően választani étrend-kiegészítőt. De hallottál már olyan esetről, hogy valaki elfelejtette meginni a reggeli kávéját?
A DXN részéről egy óriási ötlet volt, hogy egy olyan napi fogyasztási (élvezeti) cikkhez keverte hozzá a szervezetünk számára oly fontos alkotóelemeket tartalmazó ganoderma gombát, mely biztosan nem fog kimaradni a mindennapi életünkből.

Miért a DXN Ganoderma?

A DXN által kidolgozott hideg feldolgozási módszer 100%-ban megőrzi a ganoderma hatóanyagait.  20 kg ganodermából készül 1 kg kivonat, így igen magas a hatóanyagtartalma.

A DXN mindent egy kézben tart (bio termesztés, feldolgozás, csomagolás, értékesítés) ez garancia a minőségre, és a jó ár/érték arányra.
Különböző ISO minősítések bizonyítják a nemzetközileg elvárt magas színvonalat és megbízhatóságot. Ha van kedved, nézd meg az alábbi videót a témáról!

Gomba íze van vagy kávé ízű?

A ganoderma gomba semmilyen mellékízt nem okoz, nagyon jól harmonizál a kávéval, és csak a minőségi kávé ízét lehet érezni.

Többen beszámoltak arról, hogy a hagyományos kávé, vagy más olcsóbb instant kávé fogyasztása után kellemetlen utóízt éreztek a szájukban.  Míg a ganodermás kávé fogyasztása után ilyet nem tapasztaltak. Fogyasztása után is kellemes érzés maradt.

Jelenleg 8 féle kávé és 1 kakaó érhető el az európai piacon.

Ismerd meg a kávéválasztékot >>>

Mikor ihatom és naponta hányszor?

Mikor szeretsz kávézni? A ganodermás kávé megadja ezt a szabadságot, hogy akkor idd, amikor számodra a legmegfelelőbb:

  • Reggel, akár éhgyomorra is vagy reggeli közben, után
  • Délelőtt folyamán
  • Ebéd után
  • Délutáni frissítőként
  • Akár este is

Hányszor ihatom egy nap?

Szokásoddá vált a reggeli és ebéd utáni kávé? Ezen nem kell ezután sem változtatnod. 1 tasak kávéból 2 dl forró ital készíthető. Ízlés szerint egy tasakot felezhetsz is, és 2 részletben is megihatod.

Többen tapasztalták azt is, hogy a ganodermás kávé hosszantartó hatásának köszönhetően a napi 4-5 csésze kávé helyett, akár 2-3 csésze is elegendő.

A lényeg, hogy nem kell változtatnod eddigi szokásaidon, de előfordulhatnak olyan kedvező hatások, ami által nem a kávéfüggőség és a rossz közérzet fog dominálni, hanem a pozitív tapasztalatok.

Elkészítés – Mi kell hozzá? Mit tegyek bele?

Először is 2 dolog számít: melyik kávé áll a legközelebb az ízlésedhez és hogyan szereted a kávét.

Röviden, hosszan, édesen, keserűn, feketén, lágyan, tejesen? Válaszd a hozzád illőt!

A kávék többsége növényi eredetű tejszínnel készült, és nádcukorral van ízesítve, tehát a legtöbb esetben elég forró víz hozzá. Kedved szerint ízesítheted, mert azért fontos az élvezeti érték, és hogy igazán olyan legyen, ahogyan te szereted.

Így adj hozzá max. 80°C-os vizet, tejet, vagy növényi tejet (rizstej, mandulatej).

Ízesítsd kedvedre a kedvenc édesítőddel: cukor, stevia, xilit, ami közel áll hozzád.

Felturbózhatod tejhabbal, fahéjjal, tejszínhabbal…

Mit tapasztalhatok, ha ezt fogyasztom?

Először is érdemes azt betartani, hogy nem fogyasztasz mellette másik kávét, csak ezt. Ha sűrűn kínálnak másik kávéval (pl. tárgyalásokon) vigyél magaddal saját kávét, és kérj csak forró vizet hozzá.

Érdemes legalább 3 csomaggal elfogyasztani. 3 csomag = 1 kúra. Ezután biztosan meg tudod tapasztalni, hogy milyen hatással van rád. 3 doboz = ált. 60 tasak. Ha napi 1-gyel fogyasztasz, az pontosan 2 hónapig elég.

Nagyon sok pozitív hatást tapasztaltak azok, akik már rendszeresen fogyasztják:

  • hosszan tartó frissesség,
  • magasabb energiaszint,
  • jobb koncentráció képesség,
  • nyugodtabb, pihentető alvás (legtöbben este is bátran fogyaszthatják, ha neked mégis túlzott éberséget okoz, akkor hagyd el az esti kávét.)

A legtöbb ganodermás kávé fogyasztónak nem okozott gyomorégést, szívdobogást, mint a hagyományos kávé, és nem tapasztaltak kellemetlen szájízt a fogyasztása után, javult az emésztésük és közérzetük.

De vedd figyelembe azt, hogy mivel mindenki teste, szervezete, egészségi állapota, életmódja különböző, így másképp is reagálhat, ezért igazán az számít, hogy te mit tapasztalsz saját magadon! Ez pedig csak egy módon derítheted ki, ha kipróbálod!

Lehet-e bármilyen kellemetlenség, ha elkezdem fogyasztani?

Az esetek nagy többségében már az első fogyasztásnál számos pozitív hatást tapasztalhatunk meg, azonban ritka esetben előfordulhat, hogy a szerveztünk gyorsan a reagál a ganodermára, és enyhe ellenhatások tapasztalhatóak, elsősorban azoknál, akinek túlérzékeny a szervezete, illetve a testében lévő méreganyagok mennyiségétől is függ, ezért esetenként előfordulhat:

  • Fejfájás – mert a ganoderma segíti a méregtelenítést (ez olyan, mint amikor elkezdünk diétázni, és a méreganyagok távozásakor megfájdul a fejünk.) Ezért javasolt bőséges víz fogyasztása, hogy ezt elkerüljük.
  • Hasmenés – legtöbben azt tapasztalják, hogy nagyon jó emésztést javító hatású. Nagyon ritka esetben előfordulhat hasmenés. Fontos, hogy figyeljük a testünket, és ha ilyet tapasztalunk igyunk sok vizet, és ne igyunk napi 1 vagy fél tasaknál több kávét.
  • Bármilyen kellemetlenség esetén szintén figyeljünk oda, hogy ne fogyasszunk azonnal több tasakkal naponta, elég 1 vagy fél tasakkal kezdeni.
  • Általánosságban elmondható, hogy a ganoderma támogatja a szervezetünket, és pozitív hatással van rá, és ha kellemetlenséget tapasztalunk, az esetleg egy-egy problémára is rávilágíthat, amire érdemes odafigyelni és megvizsgálni, hogy mi állhat a háttérben.

Mi is az instant kávé?

Sokan az instant kávét gyengébb minőségűnek tartják, mint a frissen darált kávéból a „kotyogóban” lefőzött társát. De hogyan is készül pontosan az instant kávé? A válasz talán meg fog lepni. Az instant kávé nem más, mint a frissen lefőzött kávé, amiből hideg szárítással egy szempillantás alatt kivonták a vizet. Vagyis ha ezt a vizet visszaadjuk neki, újra megkapjuk a frissen lefőzött, és csábítóan illatozó italt. Vagyis igazából nincs különbség.

Figyelmeztetés

A kávéfogyasztás nem helyettesíti az alvást, ahogy a ganodermás kávé fogyasztása sem helyettesíti a változatos étrendet és az egészséges életmódot! A ganodermás kávék nem gyógyhatású készítmények, hanem élelmiszerek. A táplálkozásunk nagyon sokat számít az egészségünkben, ezért fontos olyan termékeket fogyasztanunk, amik természetesek, hasznos tápanyagokat tartalmaznak, és nem tartalmaznak a szervezetünkre káros anyagokat.

Hogyan juthatsz hozzá?

A legegyszerűbb, ha megrendeled a webáruházunkból. Megveheted kiskereskedelmi áron is, az 25%-kal drágább, de ha ingyenesen regisztrálod magad törzsvásárlónak, máris jogosult vagy a nagykereskedelmi árra.

Ez a regisztráció:

  • ingyenes
  • kötelezettségektől mentes
  • és 25% árengedményt biztosít a kiskereskedelmi árhoz képest.

Mi NEM történik, ha regisztrált törzsvásárló leszel?

 

  • Senki nem fog zaklatni azzal, hogy vásárolj!
  • Senki nem fog zaklatni azzal, hogy ajánld másoknak a termékeket.
  • Semmilyen kötelezettséget nem vállalsz semmi féle tevékenységre.

Mi fog történni, ha regisztrált törzsvásárló leszel?

  • Azonnal 25% árengedményt kapsz minden vásárlásodból.
  • Ha kérdésed van, esetleg konkrét egészségügyi panaszra szeretnél tanácsot, segítünk. Nagy tapasztalattal rendelkező terapeuták segítik a munkánkat.
  • Ha elégedett vagy, és másnak is ajánlod a termékeket, egyre olcsóbb lesz a te adagod.

Minden üzenetre válaszolunk, kérjük ellenőrizd a spam mappádat is!

Adatvédelmi nyilatkozat

Hozzájárulás

14 + 3 =

Miért higgy nekünk?

Bojtos-Sváb Csilla, és Bojtos Zoltán a nevünk, és 2011 óta foglalkozunk ezekkel a termékekkel. Ez alatt az idő alatt számtalan tapasztalat gyűjtöttünk össze. A legszebb élmény az, amikor segíteni tudunk olyanoknak, akik szkeptikusak voltak az elején. Az a  missziónk, hogy valódi megoldásokat mutassunk az embereknek arra, hogyan őrizhetik meg az egészségüket, helyes táplálkozással, és helyes életmóddal.

óta fogyasztjuk

család ismerte meg általunk

Arra biztatunk minden tudatosan gondolkodó embert, hogy tegyen egy próbát, és tapasztalja meg saját maga, hogy mire képesek ezek a kiváló termékek. Bárki bármit is mond, a saját tapasztalat számít csak. És nincs is annál jobb érzés, mint amikor segíteni tudunk egy szenvedőn.

Többet akarsz tudni?

Íratkozz fel a hírlevél sorozatunkra, amiben terméktapasztalatos videókat fogunk küldeni neked. Olyan emberek mesélik el a saját tapasztalataikat, akik fogyasztják a termékeinket. A legkülönfélébb betegségekről mesélnek, az apróbb kellemetlenségektől, az egészen komoly, gyógyíthatatlan betegségekig. A videók csak tájékoztató jellegűek, senkinek nem ígérünk gyógyulást, és nem javasoljuk a gondos orvosi vizsgálat mellőzését.

Ajándék e-book.

Az életelixír létezik!

Minden feliratlozónknak küldünk ajándékba egy e-könyvet a szerves germániumról az első hírlevélben. Hogy mi a szerves germánium? Dr. Asai Japánban a 70-es években minden betegséget meggyógyított vele.

Újévi fogadalmak

Újévi fogadalmak

Újévi fogadalmak

BÚÉK 2013 

újévi fogadalmak

 Miért hisszük, hogy amiről nem veszünk tudomást, az nincs? Mi a baj velünk, emberekkel? Keressük a válaszokat, és sokszor váratlanul csap le ránk a megvilágosodás. A neten olvasgatva, belebotlottam Dr. Warburg munkásságába. Bebizonyította, hogy a rákos sejtek nem oxigént használnak, hanem cukrot égetnek el. A hipotézise szerint ha egy sejt oxigénellátása 35%-kal csökken, átáll cukor égetésre, és elrákosodik. Mindannyiunk szervezete folyamatosan termel ilyen rákos sejteket, de az immunrendszer sikeresen eltávolítja őket a testünkből. Amíg győzi.

újévi

Ezért a felfedezéséért 1931-ben Nobel díjat kapott. Nyolc évvel a II. világháború előtt! Mennyire köztudott ez a tény napjainkban? Te, kedves olvasó vajon hallottál erről? Tisztában van vele az átlagember, hogy ha odafigyel a szervezete sav-bázis egyensúlyára, hatékonyan védi magát a rák ellen? Szerintem kevesen foglalkoznak ezzel. Sokat töröm rajta a fejem, hogy miért vagyunk ennyire közömbösek a saját egészségünk iránt? Vajon annyira boldogtalan az emberek élete, hogy nem bánják, ha nem élnek sokáig? Hogy éli meg az átlagember, mikor megmondják neki, hogy rosszindulatú daganata van? Megrémül, vagy csak megrántja a vállát? Tudatosan dugjuk a homokba a fejünket? Mindenki megbeszéli magában, hogy: Tudom, hogy helytelenül táplálkozom, és rongálom az egészségem, és tisztában vagyok azzal, hogy sokkal hamarabb halok meg, mint kellene? Vagy ez tisztán struccpolitika, és mindenki azt mantrázza magában, hogy: Ez velem nem fordulhat elő, ez velem nem fordulhat elő?

Aztán a napokban megtaláltam a választ. Legalábbis most így gondolom. Arról olvastam, hogy a mobiltelefonok mikrohullámú sugárzással bombázzák az agyunkat, ami rendkívüli módon rákkeltő. Egy 40 körüli ismerősömet már másodszor műtötték agydaganattal, és foglalkozásánál fogva gyakorlatilag rá van nőve a telefonja a fülére. Tehát minden valószínűség szerint igaz az írás. De nem bírtam végigolvasni. Annyira ijesztő dolgokat mondott, hogy sokkal jobb érzés volt becsukni az oldalt, mint belegondolni abba, hogy én is mobiltelefonálok. És itt van a kutya elásva. Sokkal könnyebb lesöpörni az asztalról a kellemetlen tényeket, mint végiggondolni, és elhatározni magunkat a változtatásra.

A jó hír azonban az, hogy létezik a korunkra annyira jellemző instant megoldás is. Természetesen a legjobb megoldás az étrend-, és életmód változtatás lenne, de ahhoz, hogy úgy mondjam “embör köll”. Kezdetnek az is elég lehet, ha ganodermát, spirulinát, és hernyógombát fogyasztunk táplálékkiegészítésképpen. Lúgosítanak, fokozzák a sejtek oxigénellátását, és pótolják a nyomelemeket. Csak ezek pénzbe kerülnek. Ahogyan a cigaretta, meg az alkohol is, sőt még az annyira divatos, számomra undorító ízű energia italok is. Viszont ha a ganodermát, a spirulinát és a hernyógombát miközben fogyasztod tovább is ajánlod, ezek egyre olcsóbbak lesznek számodra. Ráadásul ezzel segíted megőrizni a magad és embertársaid egészségét.  Mi ezzel a baj? Semmi. Nem értem, hogy miért nem tesznek meg az emberek ennyit az egészségükért.

Talán most az Újév elején hajlamosabbak vagyunk arra, hogy fogadalmakat tegyünk. Érdemes lenne elgondolkodni rajta, nem? Ne csak várd és kívánd másnak a boldog új évet, hanem teremtsd meg magadnak is!

További információkat, érdekességeket olvashatsz a táplálékkiegészítőkről itt : http://alegjobb.egeszsegeskave.hu/blog

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

A ganoderma hatásai

A ganoderma hatásai

A ganoderma hatásai

ganoderma hatásai

Vérnyomás okozta nyak- és fejfájás

(Mr. Isao Tani, Institute of Medical Research, Kinki University)

A kutatási alanyok magas ill. alacsony vérnyomásra panaszkodó páciensek voltak, akik jelentős javulást tapasztaltak a Ganoderma fogyasztása során.
Az egyik paciens vérnyomása 180/96-ról, 3 hónap alatt 126/94-re csökkent le. Ennyire jó eredményt idáig csak vérnyomáscsökkentő tablettával ért el.
Egy másik beteg vérnyomása 158/77-ről 128/67-re csökkent a 3 hónap alatt. A koleszterinszintje is javult-269-ről 242-re.
Egy másik paciens magas vérnyomás okozta nyak-és fejfajásra panaszkodott. 151/78-ról 118/72-re csökkent a vérnyomása egy hónap alatt és a fejfájásai is elmúltak.

Agyér elmeszesedés, szélütés és szívbetegségek

(Mr Uebara Kioshi, Kinki Hospital)

A Ganoderma fogyasztása csökkentheti az agyér elmeszesedés és a szélütés tüneteit. Az egyik agyér elmeszesedéssel küszködő páciens egy félig lebénult ember volt. Miután 5 hónapig szedte a Ganoderma kapszulákat, kezdett visszajönni a mozgékonysága. A szabadzsír-és B-lipo fehérjeértéke is visszatért a normál szintre.
A Ganoderma fogyasztása javíthatja a szívbetegek állapotát is. Jobb eredményt érnek el a páciensek, ha a Ganodermát is fogyasztják, mint ha csak a szívgyógyszert. A Ganoderma megnöveli a gyógyszerek hatását és minimalizálja mellékhatásaikat. Az agyér elmeszesedést, a szélütést és a szívvel kapcsolatos betegségeket nagyon nehéz gyógyítani. Véleményem szerint legjobb megelőzni őket… ezért szükséges a Ganoderma fogyasztása.

Akut vagy krónikus hepatitis (májgyulladás) 

(Dr Mitsui Hashimoto, Hashimoto Hospital)

“A Ganoderma egy hatásos mód a hepatitis kezelésére is.
Miután 3 hónapig fogyasztották pácienseim a Ganodermát, a GOT és a GPT szintjük 200-300-ról 100-ra csökkent. Kutatásaimban jó eredményeket értem el a hepatitises és a magas vérnyomásos betegeimnél is. A máj az egyik legfontosabb szerv az emberi testben. Funkciója komplikált, ezért nehéz kezelni és gyógyítani. A nyugati orvostudomány általában a diétás módszert alkalmazza. A Ganoderma képes arra, hogy a máj komplikált funkcióját visszaálítsa az eredeti állapotára.”

Mellrák, vastagbélrák és gyomorrák

(Dr. Hiroshi Kawai, Kinki University)

A kutatásban résztvevő páciensek a kemoterápia mellékhatásaitól szenvedő emberek voltak. A kemoterápia után a páciensek arcszíne nagyon sötét lett. Egyhavi Ganoderma-használat után javult az állapotuk. Az egyik páciens végtagjai lebénultak kemoterápia után. A bénulás jelentősen javult egyhavi Ganoderma-kezelés után. Néhány páciens Ganodermát fogyasztott colostomia után. Az éjszakai izzadás eltűnt és az étvágyuk is visszatért.
Az említett eredmények alapján láthatjuk, hogy a Ganoderma alkalmas segédkezelés is, mert megsemmisíti a kemoterápia mellékhatásait.
Japánban, Kínában, az USÁ-ban, Oroszországban és Skóciában úgy vélik, hogy a Ganoderma, a gyógynövények királya, a rákos betegségek elsőszámú ellensége.

Néhány egészségügyi specialista, különböző országokban a legmodernebb tudományos eszközöket használva kutatásokat végzett a Ganoderma gyógyhatásával kapcsolatban:
pl: Professzor Ta-Cheng és Professzor Tung Ui-Chi a Taipei-i Orvostudományi Intézményben. A kutatások eredménye bizonyítja a Ganoderma hatását a rákos megbetegedések kezelésében is.

A következő eredményekről számoltak be:

  • A Ganoderma rák elleni elemei a poliszacharidokban és a szerves germániumban találhatók.
  • Hatása fokozódik, ha az orvos által felírt gyógyszerek mellett fogyasztjuk
  • Megerősítheti az ellenálló-képességet, javíthatja az immunrendszert és visszafejlesztheti a rákos daganatokat
  • Műtét után segíthet a gyomor-, mell-, bél- és méhrákban szenvedő betegeken
  • Kiküszöbölheti a rákos daganatokat, növelheti az étvágyat és enyhítheti a fájdalmakat

Menopause (változókor), menstruációs gondok 

(Dr Yoshinori Imanishi, Gynecology And Obstretrics Hospital)

“Egy 46 éves páciensem egy hónapig szedte a Ganoderma kapszulákat és elmúlt a szédülése és a vállfájdalma. Egy másik páciensem, aki terhes volt, mellkasfájdalmaktól szenvedett és étvágya sem volt. Miután Ganodermával kezeltem, javult az állapota. Egy másik fiziológiai problémákkal küzdött, és nem tudott teherbe esni. Három hónapig kezeltem Ganodermával és sikerült teherbe esnie. Két másik esetben is volt ilyen pozitív eredmény. Az egyik beteg súlyos szédülése és vállfájdalmai 3 hónap kezelés után megszűntek. Egy másik esetben a beteg hasfájdalmai múltak el három hónap kezelés után.”

Vesebetegségek

(Professzor Fumio Tsurandi, Nagoya University Medical Institute)

“Kutatásokat végeztem a Ganoderma gyógyhatásával kapcsolatban a vesebetegeken. Az eredményeim azt mutatták, hogy a Ganoderma csökkenti a vizeletsavat, a koleszterinszintet, és fenntartja a vese megfelelő működését. Kutatásaim alapján a Ganoderma 1OO%-os gyógyítást nyújt a vesebetegségeknél. Ez igazán meglepő teljesítmény.”

Forrás: http://eletmodszer.com/

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Használjuk az analytics-ot

Kérem engedélyezze a Google Analytics követést. Amennyiben ezt elutasítja, úgy tekintheti meg a weboldalunkat, hogy az nem továbbít adatokat az ön látogatásáról.